+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Sütni jobb
2022. május 11. szerda 13:12
Sütni jobb
Közösségi élménysütést tartottak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a letenyei lakásotthon állami gondozott, hátrányos helyzetben élő gyerekeinek.
Letenye

Közösségi élménysütést tartottak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a letenyei lakásotthon állami gondozott, hátrányos helyzetben élő gyerekeinek kedden délután. A Sütni jobb program a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg. A szakemberek március óta, a megye hét lakásotthonában szerveznek rendszeresen foglalkozásokat a fiataloknak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság már évek óta kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetben élő gyerekekre. Ezúttal a letenyei intézmény 12 lakójával, közösen készítettek vajas kekszet, amit a résztvevők aszaltgyümölcsökkel díszítettek. Császár Éva, Musta Mónika és Sznopek Veronika személyes példamutatással, a játszva tanulás módszerein keresztül, több fontos témát is érintenek az iskolásokkal. - A közösségi élménysütés csak az eszköze ennek a programnak, így kerülünk közelebb a gyerekekhez. Megnyílnak nekünk, megbíznak bennünk és elmondanak különböző problémákat, ami őket éri az iskolában, illetve a mindennapjaikban. Nekünk sütés közben már volt téma az internet veszélyei, a közösségi oldalak, az iskolai erőszak, a különböző konfliktusok kezelési módjai és a legutóbbi foglalkozáson még a generációk közötti különbség is felmerült, mint téma - mondta el Sznopek Veronika, a ZMRFK Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője.

A fiatalok amellett, hogy tanulnak a beszélgetésekből, közösségi és sikerélményt is szereznek a rendezvény során. - Nagyon fontos, főleg az elmúlt másfél- két éves járványidőszak után, hogy nyitott programjaink legyenek. A sok és viszonylag hosszú bezártság után legyenek olyan lehetőségek, ahol kinyithatnak az intézményeink, például a lakásotthonaink. Egyrészt, hogy a gyerekek mehetnek, másrészt, hogy jöhetnek ide helybe programok - fogalmazott Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója.

A létesítményben óvodástól egészen 17 éves korig laknak állami gondozottak. Mindannyian nyitottak a sütésre és szeretik az édességeket. - Kedvenc sütim a kosárka, kedvenc tortám a dobostorta – árulta el Farkas Rikárdó Pál. A szakemberek nyáron kirándulással, a szeptemberi záróprogramon pedig ajándékokkal is készülnek a gyerekeknek.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu