+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Közgyűlés
2022. április 28. csütörtök 13:48
Közgyűlés
Személyesen fog tárgyalni az 588 milliós fejlesztési sorról egy háromfős kanizsai grémium.
Nagykanizsa

Személyesen fog tárgyalni az 588 milliós fejlesztési sorról egy háromfős kanizsai grémium a Belügyminisztérium államtitkárával – erről is döntöttek a városatyák a csütörtöki közgyűlésen. A hónapok óta húzódó ügy ma ismét visszakerült a testület elé, hiszen a tárca nem fogadta el a fejlesztési lista módosítását.

Egy performansszal kezdődött az ülés: Ferincz Jenő tiltakozott táblákkal és személyre szóló levelekkel, amelyekben a fideszes képviselők lemondását fogalmazta meg. Több városi cég és szervezet éves beszámolóját is elfogadták a mai ülésen, köztük a Kanizsa Médiaházét.

Tar Mihály betegsége miatt nem vett részt a közgyűlésen, ugyanakkor Balogh László így is kifejtette: a független és az objektív jelző nem állja meg a helyét a Kanizsa Médiaház kapcsán, ráadásul Tar Mihálytól folyamatosan kap sértő és negatív megjegyzéseket. A vita során Fodor Csaba elmondta: a Kibeszélőben ott várja a szék Balogh Lászlót, hogy a vágatlan műsorban megnyilvánuljon. Ők a 2019-es váltás előtt egyszer sem kaptak erre lehetőséget.

Komoly vita alakult ki az 588 millió forintos lista kapcsán is. A végső döntés értelmében Fodor Csaba, Horváth Jácint és Balogh László közösen fog tárgyalni Pogácsás Tibor, önkormányzati államtitkárral a módosítások elfogadásáról. Ezt a döntést Bizzer András alpolgármester időhúzásnak minősítette.  

Szintén megosztó téma volt a Város Napja kérdése a kanizsaiak körében. Ma az a döntés született, hogy a Dödölle Fesztivállal egy időben, szeptemberben tartják meg a szabadtéri programokat. A rendezés kiírását a májusi ülésre kell elkészítenie Balogh Lászlónak.

Az ülést értékelő interjúinkat holnapi Híradónkban és Napi Kanizsa rovatunkban láthatják, illetve a közgyűlés menetét már ma visszaolvashatják a kanizsaujsag.hu-n, Percről percre tudósításunkban.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu