Előadással emlékeztek meg a ma 180 éve elhunyt Kőrösi Csoma Sándorról a városi könyvtárban. A program során a diákok különböző, a legendás kutatóhoz kapcsolódó relikviákat is megtalálhattak az intézményben.
1842. április 11-én hunyt el Kőrösi Csoma Sándor Tibet-kutató. Gelencsér Gábor évtizedek óta foglalkozik Kőrösi életével és a tibetológiával. Az előadó szerint a fiatalok nemcsak tudományos téren, hanem emberileg is tanulhatnak a híres nyelvtudós példájából.
– Kőrösi Csoma Sándor a tibetisztika megalapítója volt, de a mai nemzedéknek, a mai fiataloknak, mindenképp az emberi magatartása példamutató. És az a legfontosabb, hogy ha a célunkat el akarjuk érni, akkor minden tekintetben törekednünk kell arra, hogy ezt megtegyük – méltatta Kőrösit Gelencsér Gábor.
Gelencsér Gábor különböző relikviákkal is készült az érdeklődőknek, egyebek mellett Kőrösi Csomát ábrázoló érméket és a kutató munkásságát taglaló könyveket is bemutatott. Czupi Gyula könyvtárigazgató elmondta, az intézmény névadójára, Halis Istvánra szintén nagy hatással volt a tibetológus munkája, ezért Kőrösi halálának 125. évfordulójára koszorút küldött Dardzsilingbe.
– Mi könyvtárosok az egyik őskönyvtárost tiszteljük benne, hiszen ő az ottani, kalkuttai kutatótársaság könyvtárának a könyvtárosa volt, hosszú ideig. Ez biztosította számára az alkotóközeget, ahol az életművét létrehozhatta – nyilatkozta Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
Az előadás célja nemcsak az volt, hogy a fiatalok megismerjék Kőrösi Csoma Sándor életútját, hanem hogy egy jó hangulatú beszélgetést is folytassanak a témában.
adás
magazin
híradó