Elkészült a világ első rák elleni vakcinája - tényleg működik?

facebook megosztás

Már tesztelik a világ első személyre szabott mRNS alapú rák elleni vakcináját, amely a melanoma visszatérésének kockázatát jelentősen csökkenti. A több száz betegen végzett 3. fázisú vizsgálatot az University College London Hospitals NHS Foundation Trust vezeti.

A világ első személyre szabott mRNS alapú rák elleni vakcinájának klinikai tesztjeit több száz melanomás betegen kezdték el, amint arról a The Guardian számolt be. A melanoma évente körülbelül 132 000 embert érint globálisan, és a bőrrák legveszélyesebb formájaként ismert, amely a legtöbb halálesetért felelős ebben a kategóriában. A kezelés jelenleg főként sebészeti beavatkozásokra, sugárterápiára, gyógyszeres kezelésekre és kemoterápiára támaszkodik.

Az új vakcina minden egyes beteg számára egyedi módon kerül összeállításra, célja pedig az immunrendszer aktiválása a rákos sejtek felkutatása és a betegség kiújulásának megelőzése érdekében. A University College London Hospitals NHS Foundation Trust (UCLH) által vezetett harmadik fázisú vizsgálat előzményeként egy második fázisú tanulmány kimutatta, hogy ezek a vakcinák jelentősen csökkenthetik a melanomás betegeknél a rák visszatérésének esélyét.

Dr. Heather Shaw, a vizsgálat nemzeti koordinátora szerint az mRNS-alapú oltások alkalmasak lehetnek nem csak melanoma, hanem más típusú rákos megbetegedések - mint például tüdő-, hólyag- és veserák - kezelésére is. Az mRNS-4157 (V940) néven ismert vakcina egyénre szabott neoantigén terápiát alkalmaz, amely akár 34 különböző neoantigén kódolását tartalmazza, célja pedig az immunrendszer tumorellenes válaszának aktiválása.

A vakcina előállítása során először tumormintát vesznek a páciensekből, majd DNS-szekvenálást végeznek annak érdekében, hogy létrehozzanak egy adott beteg daganatára specifikus oltóanyagot. Shaw reményei szerint ezek az új terápiák képesek lesznek véglegesen megszabadítani a betegeket a ráktól.

A második fázis eredményei alapján azoknál a súlyosan érintett melanomás betegeknél, akik Keytruda immunterápiát is kaptak az oltóanyaggal együtt, közel feleakkora volt annak valószínűsége három év elteltével, hogy elhunynak vagy náluk kiújul a rák, mint azoknál, akik csak Keytrudát kaptak. A harmadik fázisú vizsgálathoz globálisan kb. 1100 embert terveznek bevonnii annak érdekében, hogy további bizonyítékot gyűjtsenek az oltás hatékonyságáról és biztonságosságáról.

Forrás és kép: penzcentrum.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.