Mozgalmas hetek, rajt a bajnokságban, majd a kupában

facebook megosztás

A honi futballban is útjára indult a labda a 2023-2024-es szezont tekintve, nincs ez másként az NB III-ban érdekelt FC Nagykanizsa háza táján sem. Az elmúlt idényben a Nyugati csoport harmadik helyén végzett piros-kékek egyértelmű céllal vágnak neki az előttünk álló pontvadászatnak: szeretnék megnyerni a tizenhat csapatos Dél-nyugati csoportot.

A Gombos Zsolt vezette kanizsai együttes vasárnap a harmadosztály küzdelmeiben az MTK Budapest II otthonában (17.30 órakor) kezdi meg szereplését, augusztus 2-án, szerdán pedig az alaposan kicsinosított hazai környezetükben fogadják – szintén délután fél hattól – az Iváncsa KSE-t. A következő hétvégén – augusztus 6-án, vasárnap - már a Mol Magyar Kupa sorozatában a Fejér vármegyei I. osztályban szereplő Székesfehérvár Ikarus-Maroshegy SE-hez utazhat az FCN. A nagykanizsaiak az elmúlt időszakban még sorra játszották felkészülési találkozóikat, a célegyenesbe fordulván például 2-2-re végeztek az NB II-es Szombathelyi Haladással, 11-0-ra győzték le a zalai első osztályban szereplő Zalalövői TK-t, majd 4-4-et értek el Horvátországban az NK Koprivnica legénységével szemben.

A távozók, érkezők listáját górcső alá véve, előbbiek között találkozhattunk Béli Milán (SV Eberau), Bocskai Péter (Szepetnek SE), Kovács György (Semjénháza SE), Kószás Krisztián (Veszprém), Török Milán (Balatonfüredi FC), Borsi Bence, Hajdinger Zoltán, valamint Kretz Bálint nevével, míg az érkezők között Fehér Barnabást (legutóbb Nafta 1903 Lendava), Haála Kada Iván kapust (Ceglédi VSE), Kalafat Almost (Menemen FK Belediyespor), Kálmán Szilárdot (Kaposvári Rákóczi), Kovács Bencét és Szinay Bendegúzt (Teskánd KSE) köszönthették.

P.L.

(Borítókép: facebook/Football Club Nagykanizsa)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.