Ünnep a PEN életében

facebook megosztás

Mintegy 130 hallgató részvételével rendezte meg az idei gólya– és szeniorbálját a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ. Az ünnepélyes eseményt új helyszínen, a Kanizsa Arénában bonyolították le.

A gólyabál az egyik legnagyobb rendezvénynek számít az egyetem életében. Kaszás Nikoletta kampuszigazgató úgy fogalmazott, a családias légkör megteremtése az ilyen eseményeken fontos szempont volt a hallgatók között, amikor a PEN-t választották. Idén rekordszámú hallgatót vettek fel a PEN-re, így a gólyabálon is jóval többen vettek részt, mint az elmúlt esztendőkben. A rendezvényre a felsőbb éves tanulókat és az öregdiákokat is várták.

- Elsősorban ez a rendezvény, amire visszajárnak, hiszen nem véletlenül került ide a hétvégi időpontra a gólyabál. Korábban ez hétköznap volt megtartva és pont a szenior hallgatók érdeklődése és a körükben való népszerűség miatt tettük át hétvégére ezt a napot. Mi nagyon örülünk nekik, hogy visszajönnek, egyrészt mert nagyon értékes tapasztalatokat osztanak meg velünk. Például, hogy a jelenlegi munkájukról mit tapasztalnak és nagyon jó kapcsolatok épülnek ki, hiszen ők már olyan munkahelyeken dolgoznak, amikkel mi is kapcsolatot tudunk kialakítani egyetemként a jövőben - fogalmazott Kaszás Nikoletta, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója. 

bál

A gólyabál egyik ünnepélyes szegmensének számít az elsőévesek közös tánca. A hallgatók alig néhány hét alatt sajátították el a tánclépéseket Fási Barnabás és Szollár-Nikolics Zsanna koreográfiájához.

- Nagyon gyors volt az idő igazából, hogy betanuljuk. Szerintem nagyon ügyesek voltunk, és reméljük, hogy nagyon ügyesek tudjuk majd előadni. Jó hangulatban telt igazából az összes próba – mondta Szabó Martina a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ hallgatója. 

A résztvevők idén is választottak bálkirályt és bálkirálynőt. A hallgatók körében megtisztelő címet Elena Russkikh és Takács Olivér kapta.   

 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.