+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / magazinjaink / Szertár / 2018. augusztus 10.
2018. augusztus 10. péntek

Tavaly a kispályás labdarúgó bajnokságban hat csoportban 50 csapat küzdött meg az első helyek valamelyikéért. Az első osztályban vagyis az „A” csoportban a Délzalai Vízmű SE, Senior első osztályban pedig MU-VILL csapata lett a bajnok.

Arra a találós kérdésre, hogy melyik az a sportág, aminek elődjét már az ókorban is űzték, aztán az 1800-as években cirkuszi kisérőműsorként tűnt fel újra, napjainkban pedig milliók követik az Egyesült Államokban, kevesen vágnák rá a helyes választ, ami pedig a pankráció. Arról pedig még kevesebben tudnak, hogy van egy nagykanizsai fiú, aki közel áll ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt a műfaj legjobb hazai versenyzőivel.

Tiszteletadás. Önmagunk megismerése. A hanyagság elkerülése. Ezen jellemvonások a karate fő alapelvei közé tartoznak, így a kanizsai karatékák is fontosnak tartják őket. Ez a Kime Shotokan Karate Egyesület eredményein is látszik, hiszen XII. IJKA országos bajnokságról 10 éremmel tértek haza a kanizsai növendékek.

Az Eraklin Táncklub Egyesület 2017-ben nyolcadik alkalommal rendezte meg a Kanizsa Kupa Meghívásos Nemzetközi Tíztáncversenyt, valamint a klubok megmérettetése mellett, Cséplő Dániel emléke előtt a legfiatalabb növendékek műsoraival is tisztelegtek. Túlzás nélkül mondhatjuk: két napon át minden táncos Nagykanizsára figyelt.

További adásaink
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:30
20:00
20:30
Híradó
20:45
Zooo magazin - lencsevégen a természet
21:15
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:15
Lapozó
híradó 2018.08.15

Nagyboldogasszony ünnepe van – augusztus 15-e Szűz Mária mennybevételének napja, Szent István ezen a napon ajánlotta fel Magyarországot a Szűzanyának 

Jön a hosszúhétvége – rekordmagas a szobafoglalások száma, a zalakarosi szállodákban is megnövekedett a kereslet  

Érzékenyítés a Zöldtáborban – vak fiúk beszélgettek a nem látók mindennapjairól és életéről a táborozó diákokkal

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu