+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Könyvtári történetek
2020. október 30. péntek 15:10
Könyvtári történetek
Örökség részévé is váltak és külföldről, egy kávézó asztalán megtalált könyvet is kaptak már vissza a Halis István Városi Könyvtár dolgozói.
Nagykanizsa

Örökség részévé is váltak és külföldről, egy kávézó asztalán megtalált könyvet is kaptak már vissza a Halis István Városi Könyvtár dolgozói. Érdekes és váratlan fordulatokról számoltak be Híradónknak a városi bibliotéka könyvtárosai.

Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója egy különleges esetről számolt be azzal, hogy miképp örökölte meg az intézményük a 19. századi A magyar nemzet története című kilenc kötetes sorozatot.

- A város egy jeles polgára még be is hívott a lakásába, hogy miután ő meghal, akkor ezt a bizonyos könyvet a könyvtárnak szeretné adni. Ezután én erről el is feledkeztem, mígnem jött egy közjegyzői értesítés, hogy jelenjek meg, mert hagyatéki tárgyaláson kell részt vennem. Nem értettem a dolgot és kiderült, hogy egy könyvsorozatról volt szó, amire oda volt írva a nevem és hogy nekem ajándékozza a könyvet. Tudtam, hogy ez nem feltétlenül nekem szól, hanem inkább a könyvtárnak – árulta el Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.

Berg Judit Két kis dinó Budapesten című kötete egészen egy külföldi kávézóból jutott vissza sikeresen a kanizsai bibliotékába.

- Egy gyerekkönyvet visszaküldtek hozzánk egy kedves kis levéllel mellékelve. Valaki külföldön egy kávézó asztalán találta meg ezt a könyvet. Elhozta onnan, és amikor látta, hogy könyvtári, akkor bevitte Budapesten egy könyvtárba és a pesti kollegák pedig visszaküldték, elég nagy meglepetés volt ez nekünk – mondta el W Kovács Ágnes, a Halis István Városi Könyvtár könyvtárosa.

A könyvtárosok azt is elmondták, hogy az olvasók egyre több dolgot hagynak benne a könyvekben, könyvjelzőkből például egy egész gyűjteményük van.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu