+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Idén sem marad el a búcsú Látóhegyen
2020. július 9. csütörtök 14:48
Idén sem marad el a búcsú Látóhegyen
A kis kápolna nagy ünnepét négy évvel ezelőtt, több évtized kihagyás után tartották meg újra a helyiek.
Nagykanizsa

A hívek összefogásának köszönhetően idén sem marad el a búcsú Látóhegyen. A kis kápolna nagy ünnepét négy évvel ezelőtt, több évtized kihagyás után tartották meg újra a helyiek. 

2016-ban egy a hegyháthoz kötődő, már elszármazott egykori tulajdonosoknak köszönhetően hívta újra harangszó a búcsúi szentmisére a helyi gazdákat. Többen a hagyományok és az őseik előtti tisztelet miatt álltak a kezdeményezés mellé. A búcsú ma is alkalmat ad a családoknak a találkozásra.

- Jómagam is bizony 12-13 embert vendégül látok az én hegyemen. S tényleg egy búcsúi hangulatot hozunk ezzel, hogy még a mise után felmegyünk, ebédelünk, beszélgetünk. De itt a kápolna előtt is beszélgetnek az emberek egymással, tehát összehozza a környéken lévő embereket a búcsú – árulta el Hegedűs Györgyné.

Várnai László plébános nemrégiben került Nagykanizsára. Mint fogalmazott: eddigi útja során mindig olyan helyen szolgált, ahol szőlővidék és kápolna is volt.

- Mosdóson voltam 20 évig, ott két kápolnánk is volt. Volt egy Szent Antal és egy Nepomuki Szent János kápolna. Balatonbogláron és a környékbeli szőlővidékeken voltam. Ilyenkor a kápolnák búcsúját, kiemelkedő ünnepeit megtartjuk. Nyilván azért, hogy kifejezzük az összetartozásunkat, az itt lakó emberek, szőlősgazdák, vendégek érezzék, megtapasztalják az ősök hitét, buzgóságát. És tovább tudják adni, vinni –mondta el Várnai László, a Jézus Szíve Plébánia plébánosa.

A látóhegyi kápolna szemmel láthatóan felújításra, renoválásra szorul. Az elvégezhető takarítást önkéntesek vállalták a Péter és Pál napjához kötődő szentmise előtt, amely szombaton, fél 11-kor kezdődik.

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu