+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Továbbra sem találják Mihalicz Jánost
2020. július 6. hétfő 14:52
Továbbra sem találják Mihalicz Jánost
A nagybakónaki férfi június 27-én tűnt el.
Nagybakónak

A nagybakónaki férfi június 27-én tűnt el. Aznap délután Mackó nevű kutyájával a házuktól körülbelül két kilométerre található hegyi pincéhez indultak, ahova feltehetően meg is érkezettek, de azóta nyomuk veszett. Szombaton több civil csoport, vadászok, polgárőrök, összesen mintegy 60 ember járta be a környéket, de így sem találták meg sem férfit, sem a közepes testű kutyát.  

Szombat reggel már 8 óra előtt elkezdődött a gyülekező a nagybakónaki Száka temető bejáratánál. Az önkéntesek az eligazítás után több csapatban kezdték meg a keresést. Nagyjából 50-60 ember indult neki az erdőknek és volt, aki a kutyájával érkezett a kutatására. Nagybakónak polgármestere elmondta, hogy nagyon hálás mindenkinek, aki segített és annak ellenére is részt vett a keresésben, hogy a korábbi próbálkozások eredménytelennek bizonyultak. 

– Most arra szerveztünk egy keresést, hogy megtaláljuk az urat. Eddig ugyanis eredménytelenül zajlott minden eseményünk. Amit a polgárőrök szerveztek vagy a rendőrség az mind kudarcba fulladt. Még nem tudunk róla semmit – nyilatkozta Kovács Tamás, Nagybakónak polgármestere.

A kutatásban a férfi bátyja és felesége is részt vett. Stábunknak elmondták, hogy több módszert is bevetettek már, hogy megtalálják Mihalicz Jánost. A polgárőrség szinte megállás nélkül pásztázta a környéket, keresőkutyákat is hoztak, drónokkal próbálkoztak és a rendőrség is folyamatosan nyomoz az ügyben, de eddig sikertelenül.

– A férjem szombaton délután felment a hegyre és azóta nem jött haza, nem találjuk sehol. Arra gondoltam, hogy későig fent marad. Telefonáltam neki este, nem tudtam elérni, de azt hittem, hogy fent alszik a hegyen. Vasárnap délelőtt mentem fel érte, de ott sem találtam, csak a telefont és a kutya nyakörvét. A pinceajtó be volt csukva. Arra gondoltam, hogy sietett haza és akkor valahogy elkerülhettük egymást, de sajnos nem így történt. Azóta sem került elő – mondta el Mihalicz Jánosné.

Állítások szerint június 28-án, vasárnap reggel 7 órakor még látták az újudvari Csibiti-tónál, majd délután 13 órakor Gelsén, a Kilimán felőli hegyhát utolsó pincéjénél, de ezeket a híreket Mihalicz János bátyja cáfolta. Azóta egyikükről sem érkezett életjel és a szombati keresés is eredménytelenül zárult, de a rendőrség ezután is folytatja a keresést. 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu