+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Szabadtéri színházi előadás az Erzsébet téren
2020. július 3. péntek 15:07
Szabadtéri színházi előadás az Erzsébet téren
Előadással várták tegnap az Erzsébet téren a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjai a kanizsaiakat.
Nagykanizsa

Előadással várták tegnap az Erzsébet téren a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjai a kanizsaiakat. Az Erkélyből páholy program részeként Jack London Osztozkodás című egyfelvonásos darabját láthatta a publikum.

Nagykanizsa volt a harmadik állomása az Erkélyből páholy című előadás-sorozatnak. Korábban Kaposváron és Pakson mutatták be ezt a darabot. A kezdeményezés szervezői szeretnék a színházrajongók hiányát enyhíteni, ugyanis szerintük a nézőknek és a színészeknek is nehéz volt átvészelni a vírusos időszakot.

– Mi, a kaposvári Csiky Gergely Színházzal már sok ilyen kitelepült kis félórás előadást csináltunk az Erkélyből páholy sorozatunk keretein belül. Ezt azért találtuk ki, hogy a nézők színházhoz jussanak a karantén alatt, mi pedig munkához ebben időszakban, hogy ne unatkozzunk otthon. Ennek az egyik következménye az, hogy voltak szívesek meginvitálni ide Nagykanizsára – nyilatkozta Fándli Csaba, a Csiky Gergely Színház színésze, rendezője.

A háromszereplős miniprodukció Török Sára, Mohácsi Norbert és Stefánszky István előadásával került pódiumra. A történet 2 férfiről szól, akik közös bűncselekményt követnek el, majd a végén osztozkodnak a megszerzett kincsen. A rövid darabot kissé átdolgozva hozták el Kanizsára a kaposvári színészek. 

– Ez egy viszonylag rövid darab, de stílusában olyan fajta, ami kicsit groteszk, ezért próbáltuk minél inkább olyan irányba vinni, hogy izgalmas legyen a nézők számára. Nem pont egy az egyben a megírt darab van elkészítve, ugyanis az eleje és picit a vége is változtatva van, befogadóbaráttá tettük – mondta el Stefánszky István, a Csiky Gergely Színház színésze.

Híradónk azt is megtudta, hogy a színdarab próbáit még szájmaszkban kezdte el a somogyi társulat. A jelenlegi helyzetnek köszönhetően azonban ma már szinte problémamentesen készülhetnek a következő előadásokra, bemutatókra.    

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu