+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Bizzer András maradt Nagykanizsa alpolgármestere
2020. június 26. péntek 16:46
Bizzer András maradt Nagykanizsa alpolgármestere
A közgyűlésen az ÉVE-frakció módosítani kívánta az SZMSZ-t azért, hogy ezt a veszélyhelyzet alatt hozott döntést hatályon kívül helyezze.
Nagykanizsa

Bizzer András maradt Nagykanizsa alpolgármestere. A közgyűlésen az ÉVE-frakció módosítani kívánta az SZMSZ-t azért, hogy ezt a veszélyhelyzet alatt hozott döntést hatályon kívül helyezze. A polgármester végül nem vette napirendre a kérdést, így a márciusi döntése továbbra is érvényben van.  

Már a tervezett napirendi pontok sorra vétele előtt kialakult a vírushelyzet utáni közgyűlés legsúlyosabb vitája. Az ülésen Balogh László – hivatkozva a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény egyes pontjaira, illetve a város jegyzőjének szakvéleményére – elmondta: amennyiben szavazásra bocsátaná az alpolgármesteri kérdést, úgy újra jogsértő állapotba sodorná Nagykanizsát. Hangsúlyozta: a döntést a veszélyhelyzet ideje alatt hozta jogszerűen, így a kinevezés nem a rendkívüli időszak végéig szól.

– Három alkalommal nem sikerült alpolgármestert választani. A veszélyhelyzet ideje alatt azonban ez a lépés fokozottabban hangsúlyossá vált. Hisz egy pandémiában egyértelmű, hogy helyettesnek lennie kell. De kulcs az, amit a jegyzőnő is kiemelt: ez a döntés a pandémia idején született, de nem csak a pandémiára szól. Az, hogy ki alkalmas és ki nem, az egy szubjektív kérdés. Én alkalmasnak találtam Bizzer Andrást a feladatra. Az elmúlt időszakban végzett munkája alapján a szubjektív tények objektívvé váltak. S az ezzel kapcsolatos személyeskedő és sértő megnyilvánulásukat tartsák meg maguknak - mondta el balogh László polgármester.

A vita során az ÉVE-frakció tagjai többször utaltak arra, hogy bár Balogh László minden nagykanizsai polgármestere kíván lenni, mégis az elmúlt hónapokban érdemi egyeztetés nélkül hozott döntéseket. Így a városvezető egyedül határozott az alpolgármester személyéről is.

– Kénytelenek voltunk ahhoz a jogtechnikai megoldáshoz nyúlni – Károlyi úr javaslatára –, hogy helyezzük hatályon kívül azt a határozatot, amit ő meghozott helyettünk és a közgyűlés nevében. S, ha ezt hatályon kívül helyezzük, akkor létrejön egy ex lex helyzet, mely szerint van egy határozat, ami eddig a pontig érvényes volt, hiszen csak a jövőre vonatkozóan tudjuk azt mondani, hogy nem hatályos, nem alkalmazható, eddig pedig tudomásul vesszük, hogy az adott időszakra a polgármester kinevezte Bizzer Andrást - fogalmazott Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

A csütörtöki ülésen sorra nem kerülő pontokat hétfőn 14 órától tárgyalják a képviselők.

Galéria
további friss hírek
15
júl.
18:00
1
Nagykanizsa
A közgyűlés margójára
15
júl.
17:05
4
Nagykanizsa
Információink szerint új vezérigazgatót és felügyelőbizottságot választottak a küldöttek.
Teljes vezetőváltást hajtottak végre a Dél-Zalai Vízmű élén a délelőtti közgyűlésen. Információink szerint új vezérigazgatót és felügyelőbizottságot választottak a..tovább olvasom
15
júl.
16:06
4
Nagykanizsa
A héten még jól látható az az égi vándor, amelyet áprilisban fedezett fel egy műhold.
A héten még jól látható az az égi vándor, amelyet áprilisban fedezett fel egy műhold. Az égi kométa, magyarul üstökös fényessége olyan erejű, amely lehetővé teszi, hogy szabad szemmel is megfigyelhető..tovább olvasom
15
júl.
16:02
4
Nagykanizsa
Ezek a hetek nem csupán a vadászok, vadásztársaságok számára fontosak – fokozott figyelmet kíván a közlekedőktől is.
15
júl.
15:57
4
Nagykanizsa
A kanizsai irodalmi élet szereplői ismét a Halis István Városi Könyvtárban találkoztak.
Tisztújító közgyűlést tartottak, majd a jövő terveiről tanácskoztak tegnap a Takács László Irodalmi Kör tagjai. A kanizsai irodalmi élet szereplői ismét a Halis István Városi Könyvtárban..tovább olvasom
15
júl.
15:52
3
Nagykanizsa
Az ”ANOSZTRU” Országos Egyesület első rendezvényükön a roma kismesterségekből és a kortárs amatőr festőművészetből adtak ízelítőt az érdeklődőknek.
15
júl.
15:42
4
Nagykanizsa
A szakemberek fokozott figyelmet, valamint nagyobb türelmet kérnek a forgalomban résztvevőktől.
Megkezdődtek a nyári betakarítási munkálatok, így egyre több mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel találkozhatnak a közlekedők az utakon. A szakemberek fokozott figyelmet, valamint nagyobb türelmet kérnek a..tovább olvasom
15
júl.
15:34
4
Szepetnek
Sokak életét keserítik meg a kertekben tömegesen megjelenő meztelencsigák, amelyektől szinte lehetetlen megszabadulni.
Sokak életét keserítik meg a kertekben tömegesen megjelenő meztelencsigák, amelyektől szinte lehetetlen megszabadulni. A legeredményesebb biológiai védekezés, az indiai futókacsa bevetése lehet. Egy kacsapár körülbelül..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
18:35
Székely konyha
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
19:35
20:05
Zarándoklat Zala és Somogy megye határán
20:35
Híradó
20:50
Sztárportré: Szalai Kriszta
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:25
Lapozó
híradó 2020.07.15

VÍZMŰ KÖZGYŰLÉS – Új vezérigazgatót és felügyelő bizottságot választottak 

VESZÉLYEK AZ UTAKON – Vadak és mezőgazdasági gépek is lassítják a közlekedést 

ÜSTÖKÖS – A héten még látható az égi jelenség

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
Halis
Halis
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu