+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Méltatlan kezdés a közgyűlésen
2020. június 26. péntek 16:17
Méltatlan kezdés a közgyűlésen
A közgyűlés heves vitákkal indult, több városatya szerint méltatlan volt az első órákban megütött hangnem.
Nagykanizsa

Négy hónap kihagyás után - az időkeretet maximálisan kihasználva - ismét együtt tárgyaltak a képviselők. A közgyűlés heves vitákkal indult, több városatya szerint méltatlan volt az első órákban megütött hangnem.

Balogh László polgármester húsz perces köszöntőjét nehezményezte Fodor Csaba frakcióvezető. Szerinte ez csak arra volt jó, hogy elvegyen a közgyűlés idejéből. Emellett azt is elmondta, hogy a veszélyhelyzetben hozott polgármesteri döntéseket sem tartja jogszerűnek. Bizzer András alpolgármester szerint Balogh László minden esetben megfelelően járt el.

– Szerintem ez egy természetes dolog a veszélyhelyzet után. A meghozott döntéseket a polgármester az első közgyűlésen, - ahol megteheti - ismerteti és beszámol a kanizsai polgároknak. Ez nem önfényezés volt, ez tájékoztatás – mondta el Bizzer András alpolgármester.

Fodor Csaba a közgyűlés után Híradónknak elmondta, hogy nagyon sajnálja a közgyűléshez méltatlan magatartást.

– Nyilvánvalóan ez óhatatlanul olyan indulatokat szabadított fel, amik természetesen nem közgyűlésre valók. Borzasztóan nehéz volt elviselni mindazokat a közgyűlést megelőző polgármesteri és egyéb más csatornákról jövő Fidesz rágalmazásokat, amiket szórtak ránk, a közösségi médiában is sajnos – árulta el Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

A közgyűlésnek jó másfél órára volt szüksége ahhoz, hogy eljusson a módosításokkal kiegészített napirend elfogadásáig.

Galéria
további friss hírek
15
júl.
18:00
1
Nagykanizsa
A közgyűlés margójára
15
júl.
17:05
4
Nagykanizsa
Információink szerint új vezérigazgatót és felügyelőbizottságot választottak a küldöttek.
Teljes vezetőváltást hajtottak végre a Dél-Zalai Vízmű élén a délelőtti közgyűlésen. Információink szerint új vezérigazgatót és felügyelőbizottságot választottak a..tovább olvasom
15
júl.
16:06
4
Nagykanizsa
A héten még jól látható az az égi vándor, amelyet áprilisban fedezett fel egy műhold.
A héten még jól látható az az égi vándor, amelyet áprilisban fedezett fel egy műhold. Az égi kométa, magyarul üstökös fényessége olyan erejű, amely lehetővé teszi, hogy szabad szemmel is megfigyelhető..tovább olvasom
15
júl.
16:02
4
Nagykanizsa
Ezek a hetek nem csupán a vadászok, vadásztársaságok számára fontosak – fokozott figyelmet kíván a közlekedőktől is.
15
júl.
15:57
4
Nagykanizsa
A kanizsai irodalmi élet szereplői ismét a Halis István Városi Könyvtárban találkoztak.
Tisztújító közgyűlést tartottak, majd a jövő terveiről tanácskoztak tegnap a Takács László Irodalmi Kör tagjai. A kanizsai irodalmi élet szereplői ismét a Halis István Városi Könyvtárban..tovább olvasom
15
júl.
15:52
3
Nagykanizsa
Az ”ANOSZTRU” Országos Egyesület első rendezvényükön a roma kismesterségekből és a kortárs amatőr festőművészetből adtak ízelítőt az érdeklődőknek.
15
júl.
15:42
4
Nagykanizsa
A szakemberek fokozott figyelmet, valamint nagyobb türelmet kérnek a forgalomban résztvevőktől.
Megkezdődtek a nyári betakarítási munkálatok, így egyre több mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel találkozhatnak a közlekedők az utakon. A szakemberek fokozott figyelmet, valamint nagyobb türelmet kérnek a..tovább olvasom
15
júl.
15:34
4
Szepetnek
Sokak életét keserítik meg a kertekben tömegesen megjelenő meztelencsigák, amelyektől szinte lehetetlen megszabadulni.
Sokak életét keserítik meg a kertekben tömegesen megjelenő meztelencsigák, amelyektől szinte lehetetlen megszabadulni. A legeredményesebb biológiai védekezés, az indiai futókacsa bevetése lehet. Egy kacsapár körülbelül..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
18:35
Székely konyha
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
19:35
20:05
Zarándoklat Zala és Somogy megye határán
20:35
Híradó
20:50
Sztárportré: Szalai Kriszta
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:25
Lapozó
híradó 2020.07.15

VÍZMŰ KÖZGYŰLÉS – Új vezérigazgatót és felügyelő bizottságot választottak 

VESZÉLYEK AZ UTAKON – Vadak és mezőgazdasági gépek is lassítják a közlekedést 

ÜSTÖKÖS – A héten még látható az égi jelenség

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
Halis
Halis
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu