+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Érzékenyítő foglalkozás volt a Zöldtáborban
2018. augusztus 15. szerda 16:29
Érzékenyítő foglalkozás volt a Zöldtáborban
Már másodszor érkezett két vak fiú a Csónakázó-tónál lévő táborba, hogy beszélgessen a diákokkal a nem látók mindennapjairól.
Nagykanizsa

Bekötött szemmel nem is olyan egyszerű vizet tölteni egy pohárba. Többek között ezt is kipróbálhatták ma a Zöldtáborban a gyermekek. Orsós Henrik és Kovács Attila nyári munkásként dolgozik a Halis István Városi Könyvtárban. Kardos Ferenc igazgatóhelyettessel ma érzékenyítő foglalkozást tartottak a táborozóknak. Közös zenélés, játék és egymás megismerése volt a cél. – A telefon, a Facebook, a Youtube és a gép hogyan megy vakon – ez érdekelte őket leginkább. A mellékelt segédeszközeink pedig inkább érdekesek számukra. Egy fehér bot nekik úgy van meg, hogy az egy GPS, és azzal mi beszélünk, a Braille-írás meg nagyon bonyolultnak tűnik nekik, pedig az a legkönnyebb - fogalmazott Orsós Henrik.

Őszintén kérdezni és megismerni egymást, ez volt az immár másodízben megszervezett program célja. – Attilának és Henriknek ezt a feladatot el kell vállalni, ez egy szerep nekik, aminek látják az értelmét. Ez egyúttal nekik egy lehetőség, hogy integrálódjanak, egy látó közösségben is tudjanak élni. Ők is nagyon sokat tanulnak a gyermekektől, és úgy gondolom, azért támogatják az iskolák és az osztályfőnökök is ezt a programot - említette Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. 

Az ilyen érzékenyítő foglalkozás mindkét fél, a fogyatékkal élők és az egészséges emberek számára is hasznos.

Galéria
további friss hírek
20
nov.
15:46
4
Nagykanizsa
A megye néptánccsoportjainak színe-java gyűlt össze szombaton a HSMK-ban.
A Zala megyei néptánc antológia házigazdája idén a Zalagyöngye Táncegyüttes volt. Az éves találkozón zsűri értékeli az előadásokat, így a fellépő egyesületek nemcsak szereplési..tovább olvasom
20
nov.
15:41
4
Nagykanizsa
Madarász Péter együttese a Telekom Veszprém U21-es gárdáját fogadta a hétvégén a Zsigmondy-csarnokban.
Az NB I B-be idén feljutó dél-zalai gárda számára különösen fontos volt ez a mérkőzés, hiszen 6 idegenben lejátszott találkozó után másodszor szerepelhettek hazai környezetben. A meccset jó iramban..tovább olvasom
20
nov.
15:35
4
Szepetnek
Mintegy kétszáz filmet adott a Magyar Film- és Médiatörténeti Egyesületnek a szepetneki Panka Sándor.
A szepetneki Panka Sándor 1972-től 1998-ig dolgozott a Béke, későbbi nevén az Apolló Moziban. A mozigépészt mindenki ismerte a városban, különösen a gyerekek, hiszen gyakran vetített nekik. – Jártam ki óvodákba..tovább olvasom
20
nov.
15:27
4
Zalakaros
A vasárnapi rendezvényen már a 2019-re tervezett házasságkötésekre készültek a párok.
A megálmodott, felejthetetlen nap szervezéséhez nyújtottak segítséget a szervezők a karosi programon. A szakember szerint a menyasszonyi ruhák fazonjaiban nem lesz jelentős változás jövőre. – Ami változás, az inkább a..tovább olvasom
20
nov.
15:21
4
Nagykanizsa
Játék, közösen eltöltött idő és fejlődés – mindhármat egyszerre nyújtják a társasjátékok.
Játék, közösen eltöltött idő és fejlődés – mindhármat egyszerre nyújtják a társasjátékok. A megfelelő kiválasztása néha azonban nem egyszerű. Ebben segített a Mikkamakka..tovább olvasom
20
nov.
14:49
1
Miklósfa
Alapítványi bál a miklólsfai iskolában
20
nov.
13:37
1
Miháld
Fejlesztések Miháldon
20
nov.
12:36
4
Fityeház
A falu hagyományos rendezvényén megvendégelték a szépkorúakat, akiknek a szórakoztatásáról különböző előadások gondoskodtak.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
01:45
FC Nagykanizsa – BKV Előre NB III-as labdarúgó-mérkőzés
03:15
Székely konyha
03:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
04:20
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
07:05
07:30
08:00
Híradó
08:15
FC Nagykanizsa – BKV Előre NB III-as labdarúgó-mérkőzés
09:45
Székely konyha
10:15
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
10:50
Lapozó
12:00
12:25
12:55
FC Nagykanizsa – BKV Előre NB III-as labdarúgó-mérkőzés
14:25
Székely konyha
14:55
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Tungsram SE-Telekom Veszprém U21 NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés
21:15
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:15
Lapozó
híradó 2018.11.20

FÉNY-nap – kulturális előadások és kötetbemutató is volt a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesületének rendezvényén 

Megmarad az utókornak – mintegy kétszáz filmet ajándékozott egy ezzel foglalkozó egyesületnek a nyugalmazott mozigépész 

Vereség – kikapott a férfi kézilabdacsapat a veszprémiektől

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu