+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Két agyféltekés rajztanfolyamot tartottak a VOKE-ban
2018. augusztus 14. kedd 16:30
Két agyféltekés rajztanfolyamot tartottak a VOKE-ban
A Huszár Arts Stúdióval együttműködve ezúttal ezt a sokak számára még ismeretlen rajztanfolyamot hozták el Nagykanizsára.
Nagykanizsa

Ahhoz, hogy valaki határozottan, kreatívan tudjon rajzolni, szükség van mindkét agyféltekére – vallják a Huszár Arts Művészeti Akadémiánál. Ezen rajzolási technika lelkes követője a kanizsai Gál Melinda, aki korábban a jobb agyféltekés módszerrel is megismerkedett. – Az a különbség a kettő között, hogy az első napon már megtanultunk egy olyan alapsémát, amelyet, ha begyakorlunk, akkor fejből tudunk egyből ráépíteni embereket, úgy, hogy nem kell hozzá másolni. Aztán az is nagyon tetszett, hogy megmutatták az összes rajzeszköz használatát, olyan speciális rajzeszközöket mutattak, amelyek számomra teljesen ismeretlenek voltak - említette Gál Melinda szervező.

A két agyféltekés rajzolás kitalálója, Huszár Tonchi folyamatosan fejleszti a rajzolás technikáját. A kétnapos tanfolyamról pedig nemcsak technikai tudással, hanem kész rajzokkal tértek haza a résztvevők. – A jobb agyféltekéről azt kell tudni, hogy kreatívabb, mindent úgy hagy, ahogyan azt a valóságban megtapasztaljuk, a bal agyfélteke pedig sémákban gondolkodik. Mindenre van valamilyen mintája, de nagyon sokszor meg tud minket téveszteni - mondta el Kreisz Mária instruktor.

A tanfolyam célja a két agyfélteke összehangolása, ezáltal a rajzolás örömének megismertetése. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők hamarosan újra várják a rajzolni vágyókat.

Galéria
további friss hírek
21
júl.
15:43
1
Nagykanizsa
Július 29-én, 15 óra 30 perckor várják az érdeklődőket a Vasemberházba.
Tisztelt Lakosság, Érdekképviseleti, Civil és Gazdálkodó Szervezetek, Vallási Közösségek! Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 32/2019. (III.28.) számú határozatával..tovább olvasom
19
júl.
20:00
1
19
júl.
20:00
1
Zalakaros
Fúvószenétől volt hangos Zalakaros
19
júl.
16:55
3
Zalakaros
Szezonális véradókampányt indított a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.
Van egy órád a nyáron? Neked csupán hatvan perc, három embernek az élet” elnevezéssel indított szezonális véradókampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó..tovább olvasom
19
júl.
16:06
4
Nagykanizsa
Ülésezett a Társulási Tanács.
Ülésezett a Társulási Tanács. A kistérség polgármestereit elsőként dr. Farsang Boglárka rendőr alezredes tájékoztatta a közbiztonság helyzetéről, amely az elmúlt évekhez képest jelentősen nem..tovább olvasom
19
júl.
16:00
4
Nagykanizsa
A projektelemhez kapcsolódva a kórház munkatársai számára kidolgoztak egy higiénikusok által ellenőrzött oktatási programot is.
19
júl.
15:55
4
Nagykanizsa
A programot – a nagy siker miatt – idén nyáron már több turnusban szervezik meg.
A programot – a nagy siker miatt – idén nyáron már több turnusban szervezik meg a Pannon Egyetem Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ és a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány..tovább olvasom
19
júl.
15:51
4
Zalakaros
Mától már igénybe vehetik a vendégek a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát.
Mától már igénybe vehetik a vendégek a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát. A mintegy bruttó 1 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően az intézmény zászlóshajónak..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
17:05
Lapozó
18:00
Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban
19:00
Safari a nagyvárosban
20:20
21:10
Sztárportré
21:40
Lapozó
híradó 2019.07.19

KÉZFERTŐTLENÍTÉS – a betegek és a látogatók is használhatják a kórházban felszerelt készülékeket, így megelőzhető a kórokozók terjedése

VAN EGY ÓRÁD A NYÁRON? – augusztus végéig tart a Vöröskereszt és a vérellátó szolgálat nyári kampánya

MÁR VAN TÉRKÉP – megkapta az Ultra Gobi 400 pontos útvonalát Lubics Szilvia, idén 402 kilométer lesz a táv

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu