+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A hatvanadik út a homokkomáromi Szűzanyához
2018. augusztus 10. péntek 17:00
A hatvanadik út a homokkomáromi Szűzanyához
2013. augusztus 13-án kerekedett fel először egy akkor még 13 fős baráti társaság Kiskanizsán, hogy elzarándokoljon az engesztelőnapi szentmisére Homokkomáromba.
Nagykanizsa

A zarándoklatot azóta is megtartják minden hónap 13. napján, volt, amikor csaknem kétszázan érkeztek a szervezők felhívására. Az ötéves évfordulóra már hetek óta készül a közösség. A zarándokok augusztus 13-án, a hagyományokhoz híven, a Puncs Fagyizó mellől indulnak 14 órakor a homokkomáromi Szűzanyához. – Hatvanadik alkalommal indulunk Homokkomáromba. Reményeink szerint azok az atyák, akik az elmúlt öt évben velünk tartottak az úton és lelki vezetőink voltak a zarándoklatok során, most mind velünk fognak tartani. Egy kis meglepetéssel is készülünk, és – most már a hagyományainkhoz híven – a lőtéren megvendégeljük a zarándokttestvéreinket. Azok számára, akik gyalog nehezebben tennék meg az utat, egy lovaskocsi lesz a segítségükre, amire fel lehet ülni, és egy kicsit megpihenni az út közben – mondta Horváth Valéria, szervező.

Galéria
további friss hírek
15
okt.
17:04
2
Sárvár
Barna László tanítványai ezúttal a szezont gyengén kezdő, ezért edzőváltáson áteső, szintén újonc Sárvár FC-hez látogattak.
15
okt.
16:56
4
Lovászi
Megemlékeztek a hős elődökről tegnap Lovásziban.
A „Hűség és hazaszeretet napján” azok előtt tisztelegtek, akik 1919-ben fegyverrel űzték el a faluba benyomuló délszláv szabadcsapatokat. A község önkormányzata és a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület..tovább olvasom
15
okt.
16:22
4
Nagykanizsa
A kanizsai hosszútávfutó legutóbbi megmérettetésén, az Atacama Crossingon korosztályában az első, összetettben pedig a negyedik lett.
15
okt.
16:16
4
Nagykanizsa
Az intézmény tanulói a belváros épített örökségeit keresték fel, ahol különféle játékos feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat.
15
okt.
16:02
4
Nagykanizsa
Miklósfa történelmét és épített örökségét is megismerték a városrész iskolájának diákjai a szombati helyismereti túrán.
15
okt.
15:49
4
Becsehely
Magyarország kezdeményezte az Európai Bizottságnál a füge- és kivitermesztés támogathatóságát.
Magyarország kezdeményezte az Európai Bizottságnál a füge- és kivitermesztés támogathatóságát - ezt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára mondta szombaton Becsehelyen. A..tovább olvasom
15
okt.
15:41
4
Nagykanizsa
Az intézmény névadó hetén egyebek mellett futóversenyt, kiállítást és vetélkedőt is rendeznek.
Futóversennyel és gyalogtúrával nyitották meg szombaton az Inkey Hetet. A programsorozat az intézmény új nevéhez kapcsolódik. – Úgy éreztük, hogy a településrésznek a neve egy kicsit kevés egy..tovább olvasom
15
okt.
15:34
4
Nagykanizsa
2019. március 30-án és 31-én újra a Csónakázó-tónál rendezik a terep- és akadályfutó verseny egyik futamát.
Az Amerikából indult megmérettetés magyarországi versenyszezonja idén is Kanizsán kezdődött, Miskolcon pedig tegnap bejelentették, jövőre ismét a dél-zalai városban lesz a spártai őrület első hazai futama. Az..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:30
20:00
Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme – Kaposi Zoltán történész, egyetemi tanár előadása
20:35
Híradó
20:50
JOG-ÁSZ
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:20
Lapozó
híradó 2018.10.15

Idősek Hete – a napokban a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény klubjaiban és gondozóházában rendeznek programokat a szépkorúaknak  

Kiviszüret Becsehelyen – Magyarország kezdeményezte a kivi- és fügetermesztés támogathatóságát az Európai Bizottságnál

Visszatér a Spartan Race – jövőre kétnapos lesz a kanizsai verseny, 2019-ben is a Csónakázó-tónál kezdődik a magyarországi sorozat

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu