+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / 19 arany, 15 ezüst, 16 bronz és 16 oklevél
2020. február 24. hétfő 14:26
19 arany, 15 ezüst, 16 bronz és 16 oklevél
24 gazda 66 mintáját zsűrizték a miklósfai kertbarátok pálinkamustráján szombaton.
Nagykanizsa

24 gazda 66 mintáját zsűrizték a miklósfai kertbarátok pálinkamustráján szombaton. Az est végén kiderült, melyik párlatnak ítélték a városrész legjobb pálinkája címet, de a megmérettetésen a nem helyi főzőket is díjazták. A téli időszakban szinte minden hétvégén van egy-egy program a miklósfai kertbarátklubnál, a pálinkamustrát már 7. alkalommal rendezték meg.

– Az első évre emlékszem, rekord számú nevezés volt, és rekord számú eredmények is születtek. Akkor úgy döntöttünk, hogy van ennek értelme, hiszen a szakmához, a szőlőhöz, meg a gyümölcshöz egyértelműen hozzátartozik. Ezért úgy gondoltuk, szépen sorban rendezzük minden évben a pálinkaversenyünket – említette Németh József, a Dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör elnöke. 

„A fejlődés látható és ízlelhető”. Ezt már az egyik zsűritag mondta. Gazdag Attila szerint a minták közt súlyos technológiai hibákkal már nem találkoztak. Egy aranyérmesben van egy kis hűha. Tehát ennyivel másabb. Egy nagyon szép termék az már ezüstérmes, a „hűhával” felvértezett pedig aranyérmes. Nálunk ebből annyira nem volt sok, de összességében nézve egész szép számmal szerepeltek ezen a versenyen a gazdák – mondta Gazdag Attila zsűritag.

A versenyre környékbeli hegyhatakról is lehetett nevezni, de természetesen javarészt a miklósfai gazdáktól származtak a minták. Erdős Attila három éve jár a versenyekre. – Körülbelül 5 éve vettem egy pálinkafőzőt, akkor lehetett már venni, utána be kellett jelenteni. Otthon szoktam főzni, eper, sárgabarack, a saját termésemből – tette hozzá Erdős Attila.

A miklósfai pálinkamustrán 19 arany, 15 ezüst, 16 bronz és 16 oklevél minősítést osztottak ki. Miklósfa legjobb pálinkája Erdős Attila sárgabarackja lett, a vidék legjobb pálinkája címet Kovács Károly málna párlata kapta, a zsűri különdíját pedig Molnár Miklós Irsai Olivér törkölypálinkája érdemelte ki.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu