+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Folytatódott a hagyomány
2020. január 6. hétfő 15:19
Folytatódott a hagyomány
Január első vasárnapján most is újévi véradásra várta a Vöröskereszt helyi szervezete a segíteni szándékozókat.
Nagykanizsa

Felülmúlta a szervezők várakozását a tegnapi kiskanizsai véradás. A több éves hagyományokhoz híven, január első vasárnapján most is újévi véradásra várta a Vöröskereszt helyi szervezete a segíteni szándékozókat. Goór Violetta véradásszervező stábunknak elmondta, 35 donort vártak, végül 37-en nyújtották karjukat.

Sokan kifejezetten azért érkezetek Kiskanizsára, hogy a több éves tradíciókhoz híven véradással kezdjék az évet. Kánnár Zsoltnak már a 22. véradása volt a vasárnapi. – Karácsony előtt szerettünk volna vért adni, de akkor nem fértünk bele az előző véradási lehetőségbe. S ez volt az első adandó alkalom az évben. Így vagyunk itt – mondta el kérdésünkre.

Egy évben kétszer tartanak véradást a Sarlós Boldogasszony Közösségi Házban. A kiskanizsai katolikus karitász csoportjának tagjai fontosnak tartják, hogy ne csak az ünnepek alatt tegyenek embertársaik boldogulásért, felgyógyulásáért. – Fontosnak tartom, hogy ne csak egy-egy kampány alkalmával legyen meghirdetve, hogy „jónak lenni jó”, hanem több alkalommal is. S ebbe kapcsolódik bele maga a véradás. Hisz nemcsak arra van szükség, hogy fizikálisan, testileg tápláljunk vagy ruházzunk valakit, hanem nagyon sok beteg van az országban. S így rengeteg véradóra van szükség, aki segíti a vérével a betegellátást – nyilatkozta Nagy Vendel kiskanizsai plébános.

Az akció ugyan sikeres volt, de a véradásszervezők hangsúlyozzák: országszerte nagy szükség van új véradókra, hiszen a tavalyi intenzív kampány ellenére sem volt több donor, mint 2018-ban.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu