+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Ne gyújts rá!
2019. november 21. csütörtök 15:56
Ne gyújts rá!
Az intézményben több éves hagyománya van a prevenciós rendezvénynek.
Nagykanizsa

Idén is megtartották a Ne gyújts rá! napot a Zsigmondy-iskolában. Az intézményben minden évben több felvilágosító előadás, elrettentő képeket felvonultató kiállítás hívja fel a fiatalok figyelmét a dohányzás okozta veszélyekre, a káros hatásokra. Idén különös aktualitása is volt a rendezvénynek, az úgynevezett e-cigaretta is terítékre került. A védőnői szolgálat hosszú évek óta szervezi a programot, ám a tapasztalatok nem pozitívak. - Nagyon rossz a tapasztalatunk. Amikor beérkeznek a gyerekek a középiskolába, akkor egy iskolaorvosi vizsgálaton egy előzetes felmérés alapján a háziorvos kikérdezi, jelzi, illetve szülő is aláírja azt a papírt. Van egy olyan kérdés, hogy dohányzik-e a fiatal, illetve mióta és hány szálat szív. Nagyon sok esetben ezen a papíron az szerepel, hogy már úgy érkezik a középiskolába, hogy dohányzik a 14-15 éves emberke. Az is előfordul, hogy már több éve dohányzik, és azt is megfigyeltük, hogy akár 1-2 száltól 5-6 szálig is, tehát elég nagy mennyiségű cigarettát szívnak el ezek a fiatalok. Így érkeznek, és a kortárscsoport, baráti kapcsolatok, szabadidős tevékenységek során ez a mennyiség növekszik, a napi elszívott szálak mennyisége növekszik - fogalmazott Novák Endréné védőnő.

Galéria
további friss hírek
05
dec.
16:03
4
Nagykanizsa
A Nemadomfel Együttes lépett fel a tegnapi programon, a formációban kivétel nélkül sérült emberek a szólisták.
A csapat rutinos zenészekkel, valamint professzionális hang- és fénytechnikával dolgozik, repertoárjában saját szerzemények és klasszikus slágerek is szerepelnek. Az együttes telt ház előtt lépett színpadra. - ..tovább olvasom
05
dec.
16:02
4
Szepetnek
A szepetneki páros tornán a házigazda klub, a Cserszegtomaji SK és a Zemplén SE összesen 41 utánpótláskorú versenyzője vett részt.
05
dec.
15:56
4
Nagykanizsa
A leendő elsősök és szüleik az intézmény tanítóival is megismerkedhettek a Mikulás-napi rendezvényen.
Manók, varázslók, ajándékok és kézműves-foglalkozás várta az ovisokat tegnap a Zrínyi-iskolában. A leendő elsősök és szüleik az intézmény tanítóival is megismerkedhettek a Mikulás-napi..tovább olvasom
05
dec.
15:48
1
Nagykanizsa
Fogyatékkal élők világnapja
05
dec.
15:47
4
Csapi
Az intézmény tanulói a mindennapjaikhoz és a tanuláshoz szükséges eszközöket kaptak két zalai szervezet együttműködésének köszönhetően.
05
dec.
15:45
4
Nagykanizsa
Dokumentumkiállítás nyílt a HSMK-ban.
A tárlaton nemcsak az Inkey család rövid történetét ismerhetik meg az érdeklődők, hanem azokat a helyszíneket is, ahol valaha a család tagjai éltek, gazdálkodtak. A kiállítás létrejötte a Palini Inkey..tovább olvasom
05
dec.
15:42
4
Nagykanizsa
A beszámolóban elhangzott, a klub képviseltette magát minden honvédelmi és városi megemlékezésen Nagykanizsán, a tagsággal folyamatos volt a kapcsolattartás idén is.
05
dec.
15:34
4
Nagykanizsa
Az építőipari kivitelezések legvitatottabb momentumairól tartott tájékoztató előadást a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
20:50
Sztárportré: Gór Nagy Mária
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:25
Lapozó
híradó 2019.12.05

ÖNZETEN SEGÍTSÉG – annyi adomány érkezett a csapi iskolába, hogy még a település hátrányos helyzetű lakóinak is jut belőle 

NEMADOMFEL – különleges koncertet hallhatott a kanizsai közönség, az együttes szólistái kivétel nélkül sérült előadók A VALÓS

PROBLÉMÁKRÓL SZÓLT – a kamara rendezvényén az építőipar legvitatottabb helyzeteiről volt szó

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu