+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Alapítványi bál a Péterfy-ben
2019. november 18. hétfő 12:12
Alapítványi bál a Péterfy-ben
A rendezvény bevételéből az intézmény tehetséges diákjainak versenyeztetését támogatják, illetve iskolai felszereléseket vásárolnak.
Nagykanizsa

Alapítványi bált tartottak szombaton a Péterfy-iskolában. A rendezvény bevételéből az intézmény tehetséges diákjainak versenyeztetését támogatják, illetve iskolai felszereléseket vásárolnak. A már többéves hagyományokhoz híven a nyolcadik évfolyam és a tanári kar is meglepetésprodukciót adott elő az esten. Cseresnyés Péter és Balogh László is köszöntötte a bál résztvevőit. A város polgármestere hangsúlyozta: a tanári kar szülőkkel kialakított jó kapcsolatához elengedhetetlenek az ilyen és ehhez hasonló rendezvények. – A diák, tanár, szülő „Szentháromsága” az, ami élteti az iskolát. Minden a diákokért kell, hogy történjen. S sok múlik a jó tanáron. De bizony a szülőkön is, akiknek a gyermekhez sok közük van, s a tanárral is kapcsolatban tudnak lenni, illetve a tanárok által az iskolával, még a támogatások tekintetében is - fogalmazott Balogh László polgármester.

Az intézmény alapítványának tagjai már évek óta egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek az országos és városi pályázatokra. – Minden évben megrendezzük hagyományos alapítványi bálunkat. A bál bevételét az intézmény tanulóira és az intézmény fejlesztésére fordítjuk. A gyermekeket versenyeztetjük, különböző programokat kínálunk nekik. S élünk a városi és az országos pályázatokkal - mondta el Smolcz Frigyes, a Péterfy Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány titkára.

A Péterfy-iskola új énektanára és a végzős diákok több közös produkcióval is készültek a bálra. – A gyerekek táncát kísérem az énekemmel, két számot adunk így elő. Az egyiknek a címe Hangokba zárva, míg a másik a New York New York. Ez egy modernebb darab. Szeptember eleje óta erre készülünk - mondta Foricsekné Kovács Szilvia, a Péterfy-iskola énektanára. Az alapítványi bálra mintegy 180 vendég váltott jegyet, ezzel is támogatva az iskola diákjait, akiknek produkciója az est során óriási sikert aratott. 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu