+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Nyílt napot tartottak a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban
2019. november 18. hétfő 12:09
Nyílt napot tartottak a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban
A tájékoztatóra a nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket várták.
Nagykanizsa

Nyílt napot tartottak a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. A tájékoztatóra a nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket várták. A felvételi követelmények mellett a jelentkezés menetéről és az ahhoz kapcsolódó határidőkről is szó esett. Az érdeklődők bepillanthattak a gimnáziumi mindennapokba, valamint ízelítőt kaptak a képzési lehetőségekről. – Iskolánkban a három gimnáziumi osztályban négyféle képzésre lesz lehetőség. Az általános gimnáziumi osztály mellett nagy hangsúlyt kapnak a nyelvi osztályok, illetve – a hagyományokhoz híven – elindítjuk az informatikai osztályt is. Amire törekszünk, hogy a törvényi változásokat kövessük. Lehetőséget biztosítunk diákjainknak a nyelvvizsga megszerzésére is, hiszen nyelvvizsgaközpont is vagyunk, továbbá az emelt szintű vizsgákra fokozott felkészítést biztosítunk. Szeretjük, amikor jönnek hozzánk a nyolcadikos diákok, hiszen ők itt szembesülnek először azzal, hogy követelmények vannak, egyúttal megismerkednek az iskolánk életével is. Ilyenkor több helyszínen többféle program várja őket különböző területekről, legyen az természettudományok, dráma, informatika vagy fizika – mondta el Májer Anita, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium intézményvezetője.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu