+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Főszerepben a tánc
2019. november 5. kedd 15:47
Főszerepben a tánc
Két táncversenyt is rendeztek vasárnap a Zsigmondy-csarnokban.
Nagykanizsa

Két táncversenyt is rendeztek vasárnap a Zsigmondy-csarnokban. Délelőtt a fiatal, kezdő táncosoké volt a parkett, délután pedig már értékes pontokért folyt a küzdelem. 

Mintegy negyven páros lépett a parkettre a IX. Eraklin Kupán. A klubközi pontszerző versenyre az ország minden részéből érkeztek a táncosok. – Jövőre harmincéves az Eraklin Táncklub és mivel a tizedik alkalom lesz az, hogy mi versenyeket rendezünk, úgy gondolom, hogy ha eljönnek ide az ország minden tájáról, az azt jelenti, hogy szeretnek idejárni a versenyzők, valamint a környezetet is, amiben tartjuk ezt a versenyt és azt is, amilyen hangulata van a versenynek – ez pedig nagyon fontos – mondta el Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke.

A legtöbben már a kezdetek óta részt vesznek a megmérettetésen, amit hosszas felkészülés előz meg. – Hetente rendszeresen edzünk, csak most kicsit nehezebb, mert a partnerem már egyetemre jár. Heti egyet edzünk együtt, de én lejárok amúgy is a klubba külön – árulta el Benkő Dániel, az Eraklin Táncklub Egyesület versenyzője.

Benkő Dániel partnerével, Szabó Katával a latin táncokat kedveli, nemrég pedig Mezőtúron a „D” osztályos országos bajnokságon ebben a kategóriában harmadik helyet ért el a páros.  – Jelenleg pedagógusnak tanulok, de gondolkozom azon is, hogy a táncból edzői irányt vegyek – hangsúlyozta Szabó Kata, az Eraklin Táncklub Egyesület versenyzője. A nap során Cséplő Dániel előtt is tisztelgett az Eraklin Táncklub Egyesület. A tragikusan elhunyt táncos emlékversenyét hetedik alkalommal rendezték meg, amelyen a fiatal, kezdő táncosok bizonyíthatták tudásukat.

Galéria
további friss hírek
29
máj.
18:00
1
Nagykanizsa
Edzésben az FC Nagykanizsa
29
máj.
18:00
1
Nagykanizsa
Óvodai élet Kanizsán
29
máj.
17:52
4
Zalakaros
A koronavírus-járvány miatt ugyan 4 hetet csúszott a szezonkezdés, de így sem számítanak rossz idényre a közeli fürdővárosban.
29
máj.
17:20
4
Nagykanizsa
A tagok a tavalyi évet a korábbiaknál sikeresebb esztendőként értékelték és hasonló folytatásban bíznak az előttük álló időszakban.
29
máj.
17:16
4
Nagykanizsa
Az illatos, nagy virágokat hozó növény idén is betartotta a hagyományt és éppen a Szentlélek kiáradásának ünnepén mutatja legszebb arcát.
29
máj.
17:08
4
Nagykanizsa
Kigyulladt egy autóban felejtett kézfertőtlenítő a napokban az Amerikai Egyesült Államokban.
Kigyulladt egy autóban felejtett kézfertőtlenítő a napokban az Amerikai Egyesült Államokban. Bár a hazai forgalomban lévő szerek nem tartalmaznak akkora számban alkoholt, mint a tengerentúliak, de a szakemberek szerint nem árt figyelni a..tovább olvasom
29
máj.
16:45
4
Nagykanizsa
Két új klippel is jelentkezett az elmúlt időszakban a Napsugár Együttes.
Két új klippel is jelentkezett az elmúlt időszakban a Napsugár Együttes. A kanizsai gyermekzenekarnak sem volt könnyű az elmúlt időszak, de a karantén alatt sem tétlenkedtek. Nem vagyunk borúlátóak, reméljünk hamarosan..tovább olvasom
29
máj.
16:24
4
Becsehely
A projekt részeként a fogyatékkal élők, a pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek számára kettő 12 férőhelyes lakóépületet és egy szolgáltatóközpontot alakítanak ki a dél-zalai településen.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
03:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
03:10
Lapozó
06:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
06:40
Múlt-kor
07:10
Mézes pajtás
07:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
07:50
Tóték – tragikomédia a Mozaik Társulat előadásában
09:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
09:40
Lapozó
12:00
Múlt-kor
12:30
Heti Híradóink
13:45
14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás
14:45
15:15
Napi Kanizsa - újranéző
15:45
16:15
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:10
Szentmise/Istentisztelet
19:10
Sztárportré: Auguszt Bárió
19:40
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
19:50
Hidas Frigyes – az „utolsó magyar romantikus” zeneszerző
20:40
Cápák a keresőmben
21:30
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
21:40
Lapozó
híradó 2020.05.29

BEZÁRT A DKG – Az utolsó hónapokban mindössze 80 ember maradt állományban az egykor 2000 főnek is munkát biztosító vállalatban.  

ÉRTÉKELŐ – Közgyűlést tartott a Nagykanizsai Városvédő Egyesület

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu