+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Az Urat szolgálják
2019. október 8. kedd 17:53
Az Urat szolgálják
35 éves az Isten dicsőségét hangszerekkel és énekszóval hirdető Magvető Közösség.
Nagykanizsa

Több mint három évtizede szolgálják az Urat a Magvető Közösség tagjai. A csoport tagjai vasárnap ünnepelték fennállásuknak 35 éves jubileumát. Az eseményen régi és új tagok is jelen voltak.

35 éve hirdetik Isten dicsőségét hangszerekkel és énekszóval a Magvető Közösség tagjai. A csoport vezetőjét, Némethné Horváth Emíliát három évtizeddel ezelőtt azzal az ötlettel kereste meg két gimnazista lány, hogy Nagykanizsán is legyenek gitáros szentmisék. – Addig-addig beszélgettünk, míg a bablevesem leégett, és a középső kislányom azon a napon, ott a szemünk láttára életében először felállt a járókában. Így indult a Magvető. Szóval talpra álltunk. Igent mondtam, de az volt a kikötésem, hogy minden pénteken próbálunk – mondta Némethné Horváth Emília, a Magvető Közösség vezetője.

A kezdeti időszakban még csak hárman zenéltek, elsőként Inkén és Nagyrécsén hallhatták őket a hívek. 1987-től már a nagykanizsai Felsőtemplomban is elhangzottak a taizéi dalok. Az évek múlásával egyre többen csatlakoztak a közösséghez. A gitár mellett megjelentek a fúvósok és a vonósok, az utóbbi időben pedig már dob is színesíti a dalokat. Simon András Dr. Rumszauer Miklós atyán keresztül ismerkedett meg a közösséggel több mint húsz évvel ezelőtt. A grafikusművész azóta a Magvetők örökös tagja. – Ez egy nagy megtiszteltetés, mert az örökös tagságot sokszor azok is megkapják, akik nem a közösség állandó tagjai – úgy értve, hogy nem minden összejövetelre tudnak ellátogatni. Én Budapesten élek, Nagykanizsa azért elég messze van. De azt hiszem, hogy a barátságnak a mélysége, tisztasága és Isten felé vezető módja az, ami miatt mi örökké barátok maradunk – említette Simon András grafikusművész.

Mára a zenészekkel és énekesekkel együtt mintegy nyolcvan tagú lett a Magvetők népes családja. Némethné Horváth Emília elárulta, a közösség tagjait a hit, a zene szeretete és a családiasság fűzi össze immár több mint három évtizede. A munka és a szolgálat öröme pedig mindig összehozza az embereket.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu