+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Folytatódott a szemle
2018. július 24. kedd 15:10
Folytatódott a szemle
A második helyi fordulójához érkezett a Magyarország Legszebb Konyhakertjei verseny.
Nagykanizsa

A kanizsai zsűritagok ismét pontozzák a résztvevők területét, balkonját. A Nagykanizsán hatodik alkalommal meghirdetett programra idén csaknem ötvenen neveztek.   

Kóréné Horváth Anitának már segítsége is van a kertészkedésben, hiszen kisfia előszeretettel szorgoskodik a veteményesben. A palini nő 2013-ban – akkor még balkonjával nevezve – az országos fordulót is megnyerte Magyarország Legszebb Konyhakertjeinek versenyében. Manapság már nagyobb területen termeszt fűszernövényeket, krumplit, paradicsomot és gyümölcsöket. – Készítek házi vegetát, mindenből kompótot, fagyasztóba sok mindent rakok, így gyakorlatilag egész télen kitart az, amit itt termelünk a kertben. Próbálok mindenből egy keveset, ami saját magunknak elég - mondta Kóréné Horváth Anita.

Bár idén is bőven akad munkája a zsűrinek, a szeszélyes időjárás miatt sokan nem tudtak jelentkezni a megmérettetésre. – A közösségi kertekből az idei évben kevesebben jelentkeztek. Sajnos a szélsőséges időjárás is befolyásolhatja ezeknek a kerteknek a szemlézését. Reméljük, hogy a zsűrinek megint nagyon nehéz dolga lesz a kertek kiválasztásánál. Az idei évben is nagyon sok szempontot tartunk szem előtt. Főleg arra fogunk kitérni, hogy tápanyag-utánpótlást, hogyan alkalmazzák a kerttulajdonosok - fogalmazott Kálovics Andrea, a Netta-Pannonia Kft. parkfenntartási vezetője.   

Németh Réka pár éve költözött egy nagykanizsai albérletbe. Gyerekként nem rajongott a kerti munkáért, ma már azonban büszke arra, hogy egy kis zöld szigetet hozott létre lakásuk erkélyén.  – Állandóan annyi nyűg és munka volt. S fel sem fogtam az örömét, azt, hogy ott zöld van, természet van. Elmentem ugye egyetemre, és mikor visszajöttem akkor ide, Nagykanizsára költöztem egy albérletbe. Volt egy asztal négy székkel és ennyiből állt az erkély. S nagyon kevésnek éreztem, hiányoltam a zöldet. Akkor jöttem rá, hogy nekem igenis szükségem van egy kis kertre - mesélte Németh Réka.

A verseny nagykanizsai végeredményét augusztus első felében hirdetik ki. A kategóriák győztesei az országos döntőben is megmérettetik majd magukat.  

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu