+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Ünnep a kis községben
2019. augusztus 22. csütörtök 14:12
Ünnep a kis községben
Zene, tánc, tombola és közösen elköltött vacsora is szerepelt a falunap programkínálatában Homokkomáromban.
Homokkomárom

Zene, tánc, tombola és közösen elköltött vacsora is szerepelt a falunap programkínálatában Homokkomáromban. A helyiek nemcsak a közösséget ünnepelték, hanem azokat a fejlesztéseket is, amelyek révén az elmúlt egy évben még élhetőbbé vált a zsákfalu. Jól érezték magukat a gyerekek az óriási ugrálóvárban, amelyet a faluház mögötti udvaron állítottak fel. Aki pedig elfáradt, a csillámtetoválás elkészítése alatt kifújhatta magát. A jó hangulatról a falunapra meghívott művészeti csoportok, dalkörök, előadók gondoskodtak. – Nagyon jól érezzük magunkat. Mi csak úgy eljöttünk ide, mert olvastuk az újságban, hogy itt falunap lesz. Illetve az eszteregnyei dalkört mindig elkísérjük a fellépéseikre, mivel a férjem falubeli volt. Szeretjük ezt a mulatságot – mondta el Gerencsér Istvánné. – Kanizsáról jöttünk a feleségemmel. Én eszteregnyei születésű vagyok. Az énekkar nagyon jól működik, ezért, ha van időnk, akkor követjük őket. De amúgy is itt elég tartalmas előadások vannak – fogalmazott Gerencsér István.

A Kanizsa Táncegyüttes néptáncosai a műsorukat követően meg is táncoltatták a vállalkozó kedvűeket. – Jól éreztem magam. Nagyon régen volt alkalmam ekkorát táncolni, egy pár éve. Szívesen jöttem ide, mert itt születtem ebben a faluban, és szívesen jövök ide bármikor – árulta el Hohl Balázs.

A falunap a közösség ünnepe, de a helyiek annak is örülnek, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztés megvalósult. – A faluház környéke újult meg, ott térköveztünk. A temető bejáratánál új kerítéselemeket helyezünk majd el. Aztán nyertünk egy energetikai pályázaton 16 millió forintot, ebből a polgármesteri hivatal nyílászáróit cseréljük ki, szigeteljük az épületet, napelemeket helyezünk el rajta, és a kazánt is kicseréljük - mondta el Singula Ferencné Homokkomárom polgármestere. Az utcák és hegyi utak karbantartása folyamatos feladatot jelent, de pályázati forrásból lépésről lépésre fejlesztik ezeket is Homokkomáromban. 

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu