+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Megvan az irány
2019. július 19. péntek 15:49
Megvan az irány
A napokban kapta meg Lubics Szilvia az Ultra Gobi 400 pontos útvonalát.
Nagykanizsa

A napokban kapta meg Lubics Szilvia az Ultra Gobi 400 pontos útvonalát. A szervezőknek meg kellett változtatniuk az eddigi pályát, mert nem kapták meg a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól. A pontos táv így 402 kilométer lett. A meghívásos versenyen 25 kínai és 25 külföldi versenyző vesz részt. A dél-zalai ultramaratonista eredetileg 2020-ra tervezte, hogy megméretteti magát a világ egyik legextrémebb versenyén, de már idén meghívást kapott a szervezőktől, amit el is fogadott. A 402 kilométeres pálya felében 2800 méter magas fennsíkon haladnak a versenyzők, a másik felét ennél is magasabban teszik meg, a szakasz legmagasabb pontja pedig 4300 méteren van. A sportoló Híradónknak azt is elmondta, hogy csak pár nappal a verseny előtt utazik Kínába, hogy az augusztus 9-én rajtoló kihívás előtt minél több időt tölthessen családjával.

– Ez egy nonstop verseny, tehát az eddigi sivatagi versenyeimtől abban tér el, hogy ott megvoltak a napi etapok, s a nap végén volt pihenés, alvás, volt sátorhely, és ott viszonylag nyugodt – még ha nomád feltételek mellett is – körülmények között tudtunk pihenni. Itt ez nem lesz, ez egy nonstop dolog. Elindul az ember és nyilván kénytelen lesz a napok alatt valamit aludni, de ez ránk van bízva, hogy hol és mennyit. Így ez nehezebb, hiszen el kell döntenem, hogy hol vállalom azt, hogy lefekszem 1-2 órára, hiszen itt napi maximum 1-2 óra alvásról van szó. Ebből a szempontból is nehéz, hiszen az ember napokon át kialvatlan. S azonkívül, hogy nonstop, ez egy önellátó verseny, a többi sivataghoz hasonlóan, tehát a vízen kívül nem kapunk semmit, az összes felszerelését viszem magammal - nyilatkozta a sportoló.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu