+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Karnyújtásnyi segítség
2019. július 12. péntek 14:44
Karnyújtásnyi segítség
Az Inkubátorházban adtak vért az önkéntes segítők.
Nagykanizsa

Az Inkubátorházban nyújthatták karjukat az önkéntes segítők. A nyári időszakban nehéz biztosítani a vérellátást, hiszen a meleg hónapokban megfogyatkozik az állandó donorok száma, így a területi szervezetek több akciót, esetenként kitelepüléses véradást is szerveznek. 

A Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének ma már stratégiai partnerei vannak a külső helyszínekre szervezett váradásokhoz, tegnap az Inkubátorházban várták a segítséget nyújtó kezeket. – Évente több alkalommal szervezünk kitelepüléses véradásokat. Ez azért is fontos, mert így különböző helyszíneken tudnak jönni az emberek vért adni. Tehát, ha épp munkahelyekre megyünk munkaidőben, azért jó, mert nem kell otthagynia a dolgozónak a munkát. Ide az Inkubátorházba is évek óta több alkalommal jövünk. Elmondható, hogy az évek során nagyon jó kapcsolat alakult ki a Vöröskereszt és az Inkubátorház között. Ez a mi munkánkat is segíti, ugyanis egyre nehezebben találunk olyan helyszínt, illetve céget, amely szívesen fogadna minket munkaidőben - fogalmazott Goór Violetta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének véradásszervezője.

A szabadságolások miatt az Inkubátorházban is csökken nyáron a véradók száma, de a többi időszakban kedvező a résztvevők létszáma. – Mi a kezdetektől fogva együttműködünk a Vöröskereszttel. Főképp azért, amikor még nem volt bevezetve az Inkubátorház, mint fogalom, nekünk is jó volt, mert az emberek megtudták, hol van az Inkubátorház. A dolgozók, cégvezetők megismerték a tevékenységünket. Másrészről a társadalmi szerepvállalás fontossága miatt vállaltuk ezt az együttműködést és a helyszín biztosítását a véradás számára – mondta Mihovics Zoltán,  az Inkubátorház és Innovációs Központ vezetője. A kanizsai Vöröskereszt következő akciója augusztusban lesz, a hagyományos nyári véradóhét 5-én, hétfőn kezdődik. 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu