+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Az alapok alapozása
2019. július 12. péntek 13:04
Az alapok alapozása
Játékos formában ismerkedhettek ezen a héten gyerekek az ökölvívás alapjaival.
Nagykanizsa

Játékos formában ismerkedhettek ezen a héten gyerekek az ökölvívás alapjaival. A Kanizsa Boksz Klub ötnapos programján az egészséges életmódra való nevelés is előtérbe került. Tóth László vezetőedző munkáját a klub versenyzői is segítették. Az ötnapos tábor célja, hogy a boksszal még csak ismerkedő újoncok megszeressék ezt a sportágat és a Kanizsa Boksz Klub összetartó közösségét. – Szerintem a legtöbb gyerek azért jár el edzeni, bárhova is, nem csak ökölvívásra, mert ott vannak a barátai. S én úgy gondolom, ha nálunk egy új gyerek barátokat szerez, főleg, ha egy versenyzővel barátkozik össze, akkor ő később is vissza fog térni - mondta el Tóth László a Kanizsa Boksz Klub  vezetőedzője.

Horváth Mirabella mintegy fél éve jár edzésekre a Kanizsa Boksz Klubhoz. Elmondása szerint a kezdeti nehézségek ellenére mára élete egyik fontos részévé vált az ökölvívás. – Először nekem úgy ajánlották a bokszot, és kezdetben nem tetszett. De aztán sokat jöttem és megszerettem, már a szívemhez nőtt. Szeretnék elérni egy célt: versenyekre menni. Nagyon szeretek idejárni, ez a legjobb közösség az edzőnkkel együtt - fogalmazott Horváth Mirabella a Kanizsa Boksz Klub tagja.

A klub versenyzői nyáron is szép sikereket értek el, többen közel állnak ahhoz, hogy korosztályos válogatottak legyenek és kontinenstornán képviseljék Magyarországot. – A Matyó-kupa volt a válogató az Eb-re. Ezt megnyertem, egy soproni lánnyal kellett bokszolnom. S nemrég szóltak, hogy 22-én fel kell mennem Tatára az edzőtáborba, s ott is kéne vele egyet bokszolnom. A nyertest pedig kiviszik az Európa-bajnokságra - mondta el Kovács Petra a Kanizsa Boksz Klub tagja. Az ökölvívó táborba öt olyan fiatal jelentkezett, aki még nem jár edzésre, ők például Kovács Petrától is elleshették a boksz alapjait. 

Galéria
további friss hírek
20
nov.
16:28
1
Nagykanizsa
Ifjúsági filharmónia
20
nov.
15:44
4
Zalakaros
Turisztikai ötletversenyt szervezett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza Zalakaroson.
Turisztikai ötletversenyt szervezett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza Zalakaroson. A PENturismo elnevezésű megmérettetésen induló középiskolai és felsőoktatási csapatok egy napra szállodamenedzserek bőrébe bújtak, hogy valósnak..tovább olvasom
20
nov.
15:39
4
Nagykanizsa
Pék Pálra, az irodalmárra, a tanárra emlékeztek tegnap egy rendhagyó óra keretében a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
Pék Pálra, az irodalmárra, a tanárra emlékeztek tegnap egy rendhagyó óra keretében a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Az intézményben még ma is elevenen él a költő-pedagógus szellemisége, tiszteletére..tovább olvasom
20
nov.
15:35
4
Zalakaros
A kétnapos rendezvényen nemcsak szakmai előadásokat tartottak, hanem tagfelvételről és az alapszabály módosításáról is döntöttek.
20
nov.
15:34
4
Nagykanizsa
Első és egyben nemzetközi díját kapta Lendvai Kristóf új filmje.
Első és egyben nemzetközi díját kapta Lendvai Kristóf új filmje. A Félúton az olaszországi Bariban aratott sikert, ahol a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el Bellus Attila, a zalaegerszegi Hevesi Sándor..tovább olvasom
20
nov.
15:33
4
Nagykanizsa
Az időskor tipikus betegségeiről és azok gyógykezeléséről tartott előadást dr. Kertész Mónika a Medgyaszay Házban.
Az időskor tipikus betegségeiről és azok gyógykezeléséről tartott előadást dr. Kertész Mónika a Medgyaszay Házban. A Kanizsai Dorottya Kórház osztályvezető főorvosa gyakorlati tanácsokat is adott az érdeklődőknek:..tovább olvasom
20
nov.
15:30
4
Nagykanizsa
Több mint 20 növényt ültettek el tegnap a Rozgonyi-iskolában.
Több mint 20 növényt ültettek el tegnap a Rozgonyi-iskolában. Az intézmény is csatlakozott a 10 millió fa mozgalom országos kezdeményezéséhez, amelynek célja a klímaváltozás elleni küzdelem és az..tovább olvasom
20
nov.
15:27
4
Nagykanizsa
Magabiztos győzelemmel zárta az őszi szezont a Palin és a Miklósfa
A palini csapat az Eszteregnyét fogadta a hétvégén, és már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. A mérkőzés hajrája ismét a hazaiaké volt, hiszen az utolsó 15 percben még három..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2019.11.20

SZAKMAI TALÁLKOZÓ – Zalakaroson rendezte meg közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség 

MEGMÉRTÉK – az égetés és a lakossági tüzelés káros anyagainak vizsgálata után a témáról szóló előadás várta a nagyrécseiket 

PENTURISMO – turisztikai ötletversenyt rendezett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza, a csapatoknak a valóshoz hasonló körülmények között kellett helytállniuk

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu