+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Nyaralnak a ligetvárosi gyerekek
2019. július 12. péntek 12:53
Nyaralnak a ligetvárosi gyerekek
A hatnapos programon a Ligetkuckó Közösségi Tér rendezvényein aktív, az iskolában pedig jó tanulmányi eredményt elérő fiatalok vesznek részt.
Balatonberény

Balatonberényben nyaralnak a ligetvárosi gyerekek. A hatnapos programon a Ligetkuckó Közösségi Tér rendezvényein aktív, az iskolában pedig jó tanulmányi eredményt elérő fiatalok vesznek részt. A 40 diákot hajókirándulás, ügyességi vetélkedő és természetesen strandolási lehetőség is várta a táborban. Az Együtt Ligetvárosért! projekt keretében hat napot töltenek el Balatonberényben a kanizsai városrész fiataljai. A 40 fiatal közül sokan most először járnak a Balatonon. – Én nagyon jól érzem magam, az tetszik nekem legjobban, hogy barátokkal vagyunk, nagyon sok mindent tudunk csinálni. Sok helyre elmentünk, sétáltunk, elmentünk hajótúrára is. Nagyon sokat együtt tudunk focizni és bandázni is tudunk - mondta el Horváth Zsolt.

Játékos vetélkedőké volt a főszerep csütörtök délelőtt, de a hatnapos táborban kirándulás és több színes, érdekes program is várta a ligetvárosi gyerekeket. – Az itteni strand nem csak arra ad lehetőséget, hogy a Balatonba fürödjenek a gyerekek, de medence is van. Így ma már le tudunk menni, a medencékben kellemesebb a víz. Hajóval is kirándultak a gyerekek Badacsonyba, ott is szétnéztünk. Badacsonyban számos vetélkedő, sportverseny van. Nagyon kellemes ez a táborhely is, hatalmas focipályája van - fogalmazott Fehér Ildikó a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének munkatársa.

A tábor egy nyertes pályázatának köszönhetően valósulhatott meg. A balatoni üdülésen az Együtt Ligetvárosáért projekt legaktívabb, jól tanuló fiataljai vehetnek részt. – Igyekszünk bevonni azokat a gyerekeket, akik 1 éven keresztül jártak a közösségi térbe, szeretnénk őket megjutalmazni a táborozással. Gyakorlatilag ez el is érte a célját, hiszen igyekeztünk azokat a gyerekeket, bevonni a programunkba, akik a tanulmányaikat is sikerrel fejezték be az év végén. Ez egyfajta jutalomként is értékelhető - hangsúlyozta Nagy József György a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének elnöke. A táborozók vasárnapig maradnak Balatonberényben, a programok sorát pedig a szombati zenés est zárja. 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu