+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Sétáltatás, simogatás, tanítgatás
2019. július 10. szerda 15:25
Sétáltatás, simogatás, tanítgatás
A héten rendezik az állatmenhely immár hagyományos táborát, ahol a részt vevő gyerekek és a négylábúak egyaránt tanulnak.
Nagykanizsa

Sétáltatás, simogatás, tanítgatás. Zömében ezzel telnek az ifjú állatvédők és a héten rájuk bízott ebek napjai. A héten rendezik ugyanis az állatmenhely immár hagyományos táborát, ahol a részt vevő gyerekek és a négylábúak egyaránt tanulnak.

A héten összesen 24 fiatal ismerkedik a kutyákkal és a velük való bánásmóddal. Van egy-két visszatérő táborozó, de évről évre jelentkeznek újabb ifjú állatvédők is. - Először vagyok itt, ebben a táborban, és azért jelentkeztem, mert szeretem az állatokat, a természetet - említette Király Hanna.

Az önfeledt kutyázás mellett persze kemény munka folyik a táborban, hiszen sokat tanulnak az ideiglenes gazdik és az ebek is. - Szeretnek ide jönni, szeretik a kutyákat, én úgy gondolom, hogy nagyon hasznos is nekik. Aki kutyát tart otthon, annak célszerű megtanulni a kutyával való bánásmódot. Itt a viselkedésükről, az igényeikről próbáljuk őket tanítgatni, és egyáltalán arról, hogyan lehet a kutyának parancsolni, hogy a gazda gazda maradjon, és ne ő kerüljön a rangsorban hátra - mondta Varga Károlyné, az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület elnöke.

A jelenleg szegedi Kocsor András még mint ifjú táborozó ismerkedett meg a nagykanizsai menhely munkájával. Azóta visszatérő segítője a programnak. - A kutya nem elsősorban hobbi, hanem felelősség és társ. Ezt megpróbáljuk a gyerekek fejébe beleverni, hogy aki kutyát akar, annak minden aspektusával számolni kell, egy kutyának akkor is el kell menni sétálni és akkor meg kell tanulni viselkedni, ha éppen esik az eső vagy nincs kedvünk vele foglalkozni - fogalmazott.

A menhelyen lévő kutyákkal és a kutyatartással azonban nem csak a tábor keretein belül ismerkedhetnek az állatvédők, hiszen a menhelyen folyamatosan várják az érdeklődő segítőket. A tábor igazi nyertesei a kutyák, akik kiemelt figyelmet és rengeteg simogatást kapnak az ifjú állatvédőktől.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu