+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Közösség, amely krisztusivá tesz
2019. június 17. hétfő 14:41
Közösség, amely krisztusivá tesz
Lezárták a tanévet a Piarista-iskolában is, az ünnepség keretében hálaadó szentmisét is tartottak.
Nagykanizsa

Lezárták a tanévet a Piarista-iskolában is, az ünnepség keretében Te Deumra, hálaadó szentmisére várták a diákokat és családtagjaikat, valamint a tantestületet. A tanévzáró ünnepélyen elbúcsúztak a végzős tanulóktól, valamint jutalmazták azokat a diákokat, akik kitartó munkájuknak köszönhetően kiválóan teljesítettek a tanévben. Az intézmény igazgatója beszédében a közösség erejét, az összetartás fontosságát hangsúlyozta.

– A közösség olykor erővel jelenik meg az életünkben, máskor meg inkább a csendes és környezetünkben semmit meg nem találó állapotra vágyunk: a magányra. Mind a kettőnek fontos üzenete van. Jól érzem magam a közösségben, az osztálytársaim mellett, ha elmegyünk kirándulni – erről nagy tapasztalatunk van – nehéz lefektetni a fiatalokat. Túrán, osztálykiránduláson egyaránt. Ez a közösség, ami bennünket krisztusivá tesz, képessé arra, hogy figyeljünk egymásra. Mert szeretetünk ettől teljes. És aztán a magány is fontos számunkra, mert ott meg igazán Istenre tudunk figyelni. Hát így vagyunk együtt – mondta Nyeste Pál igazgató.

Galéria
további friss hírek
20
nov.
16:28
1
Nagykanizsa
Ifjúsági filharmónia
20
nov.
15:44
4
Zalakaros
Turisztikai ötletversenyt szervezett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza Zalakaroson.
Turisztikai ötletversenyt szervezett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza Zalakaroson. A PENturismo elnevezésű megmérettetésen induló középiskolai és felsőoktatási csapatok egy napra szállodamenedzserek bőrébe bújtak, hogy valósnak..tovább olvasom
20
nov.
15:39
4
Nagykanizsa
Pék Pálra, az irodalmárra, a tanárra emlékeztek tegnap egy rendhagyó óra keretében a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
Pék Pálra, az irodalmárra, a tanárra emlékeztek tegnap egy rendhagyó óra keretében a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Az intézményben még ma is elevenen él a költő-pedagógus szellemisége, tiszteletére..tovább olvasom
20
nov.
15:35
4
Zalakaros
A kétnapos rendezvényen nemcsak szakmai előadásokat tartottak, hanem tagfelvételről és az alapszabály módosításáról is döntöttek.
20
nov.
15:34
4
Nagykanizsa
Első és egyben nemzetközi díját kapta Lendvai Kristóf új filmje.
Első és egyben nemzetközi díját kapta Lendvai Kristóf új filmje. A Félúton az olaszországi Bariban aratott sikert, ahol a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el Bellus Attila, a zalaegerszegi Hevesi Sándor..tovább olvasom
20
nov.
15:33
4
Nagykanizsa
Az időskor tipikus betegségeiről és azok gyógykezeléséről tartott előadást dr. Kertész Mónika a Medgyaszay Házban.
Az időskor tipikus betegségeiről és azok gyógykezeléséről tartott előadást dr. Kertész Mónika a Medgyaszay Házban. A Kanizsai Dorottya Kórház osztályvezető főorvosa gyakorlati tanácsokat is adott az érdeklődőknek:..tovább olvasom
20
nov.
15:30
4
Nagykanizsa
Több mint 20 növényt ültettek el tegnap a Rozgonyi-iskolában.
Több mint 20 növényt ültettek el tegnap a Rozgonyi-iskolában. Az intézmény is csatlakozott a 10 millió fa mozgalom országos kezdeményezéséhez, amelynek célja a klímaváltozás elleni küzdelem és az..tovább olvasom
20
nov.
15:27
4
Nagykanizsa
Magabiztos győzelemmel zárta az őszi szezont a Palin és a Miklósfa
A palini csapat az Eszteregnyét fogadta a hétvégén, és már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. A mérkőzés hajrája ismét a hazaiaké volt, hiszen az utolsó 15 percben még három..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2019.11.20

SZAKMAI TALÁLKOZÓ – Zalakaroson rendezte meg közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség 

MEGMÉRTÉK – az égetés és a lakossági tüzelés káros anyagainak vizsgálata után a témáról szóló előadás várta a nagyrécseiket 

PENTURISMO – turisztikai ötletversenyt rendezett a Pannon Egyetem kanizsai kampusza, a csapatoknak a valóshoz hasonló körülmények között kellett helytállniuk

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu