Fejet hajtottak a Nagykanizsáról és környékéről történt bevagonírozások áldozatai előtt. 1950 és 1953 között mintegy 10 ezer ártatlan embert családostól hurcoltak a Hortobágyon létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokba. A szombati megemlékezés helyszíne a vasútállomás volt.
A kommunista rémuralom háborús hisztériát keltett, aminek áldozataivá főként a déli és nyugati határsávban lakók, valamint nagyobb települések polgárai lettek. Az elhurcoltakat önkényesen válogatták ki a településeken. – Olyan emberekre emlékezünk ma, akik a munka teremtő erejében bízva építették őseinktől és elődeinktől örökölt kultúránkat. Amit értékeket és közösséget nem ismerő komornyikok el kívántak törölni a világból, pusztán azért, mert léteztek. A létezésük volt a bűnük, a létezésük volt a szálka a kommunisták szemében. azért is jöttünk el a mai napon, hogy közösen emlékezve kiálljunk azon embertársainkért és családjaikért, akik otthonukat veszítve a világból lettek kitaszítva, merthogy a hatalom úgy kívánta – fogalmazott Dénes Sándor polgármester a rendezvényen.
A megemlékezésen több olyan résztvevő is volt, aki átélte a borzalmakat fiatal korában. A bevagonírozásokat elszenvedők közösen emlékeztek az átélt történelemre. – Gimnazista voltam, édesapám Surd, Belezna, Pátró jegyzője volt már 32 éve. És jöttek a téeszt megalakítani, szombaton jöttek oda édesapámhoz, hogy jegyző úr, aláírjunk, beálljunk? Édesapám azt mondta, menjetek a hegyre, menjetek a mezőre, ne találjanak otthon. Ezt a párttitkárnak közvetítették, június 20-án már ott volt a kitelepítési parancs, 6 rendőrrel. Minden ablakunk alatt rendőr állt, gépfegyverrel, és úgy vittek el bennünket – idézte fel Varga Árpádné.
A megemlékezésen több szervezet, valamint a hozzátartozók is elhelyezték koszorúikat.
adás
magazin
híradó