+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Programozásból remekeltek batthyánys kisgimnazisták
2019. június 5. szerda 13:28
Programozásból remekeltek batthyánys kisgimnazisták
Az intézmény diákjai közül többen is az élmezőnyben végeztek a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenyen.
Nagykanizsa

Programozásból remekeltek batthyánys kisgimnazisták. Az intézmény diákjai közül többen is az élmezőnyben végeztek a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenyen.  A fiatalok három évvel ezelőtt kezdtek el komolyabban foglalkozni a programozással, eredményeik pedig évről évre egyre jobbak lettek.  

Három évvel ezelőtt a diákok kérésére indult el a Batthyány Lajos Gimnáziumban az a tehetséggondozó szakkör, amelyen a programozás alapjait is elsajátíthatják az érdeklődők. A fiatalok a megszerzett tudást évről évre a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenyen kamatoztatják, eredményeik pedig folyamatosan javulnak. – Az idei évben egy kategóriát ugrottunk a hetedikesekkel – a hetedik-nyolcadik osztályos kategóriában szerepeltünk. Ez majd jövőre érik be igazán. Ebből a kategóriából is sikerült négy országos helyet úgy elhoznunk, hogy az első tizenötben szerepeltek a diákok – fogalmazott Herman József, a BLG informatikatanára.

A Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenyt 1998 óta rendezi meg a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az ELTE Informatikai kara. A verseny három fordulóból áll, a több ezer részt vevő számos kategóriában mérettetheti meg magát. A BLG kisgimnazistái a Logo programozásban indultak. – Nehézséget inkább a papíron megoldandó feladatok jelentettek az első fordulóban. A végén majdnem maximális pontot értem el: 195 ponttal a 200-ból a hatodik helyezett lettem – árulta el Szili Gergő, a BLG tanulója. A verseny feladatai eltérő nehézségűek, de akad olyan típusú is, amilyet még az emelt szintű informatikaérettségin sem kérdeznek. Mindezek ellenére az elmúlt években többen is az élmezőnyben végeztek, köztük Dancsák Dénes, aki tavaly a maximális kétszáz pontot érte el teljesítményével. – Vizuális ez a Logo programozás. Tehát meg kell írni egy programot, és az kirajzol nekünk valamit. Engem azért fogott meg igazából, mert kódolunk valamit, és akkor azonnal látjuk, hogy mit rajzol – fogalmazott Dancsák Dénes, a BLG tanulója.

A tanulók egyre jobb teljesítményt nyújtanak az országos versenyen, ami a sok gyakorlásnak és a diákok szorgalmának köszönhető.  A szakkört tartó Herman József elmondta, hogy a fiatalok pozitív hozzáállása és eredményei őt is motiválják. Úgy érzi, hogy a hároméves munkának beérett a gyümölcse.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu