+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / BLG-s sikerek a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen
2019. május 15. szerda 15:41
BLG-s sikerek a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen
A már hatodik alkalommal megrendezett megmérettetésen idén is jól szerepeltek a batthyánys kisgimnazisták.
Nagykanizsa

BLG-s sikerek a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen – a már hatodik alkalommal megrendezett megmérettetésen idén is jól szerepeltek a batthyánys kisgimnazisták.

 Ezúttal Lakitelek adott otthont a Nemzetközi Magyar Matematikaversenynek. A május eleji versenyen az ötödik-nyolcadik osztályosok mérték össze matektudásukat. Erdős Gábor nemcsak felkészítőtanárként, hanem már második alkalommal a szakmai munka felelőseként és a zsűri elnökeként is részt vett az eseményen. – Talán azért fontos, mert egyrészt ide el kell jutni, tehát van egy olyan megyei verseny, amit több megyében megírnak, és onnan országos szinten, minden megyében ugyanazokkal a feladatokkal választja ki a régióvezető, a csapatkapitány, hogy kik indulhatnak Magyarország képviseletében. Illetve ott vannak a határon túli régiókból érkező magyar gyerekek. Ide jöttök gyerekek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről is – fogalmazott Erdős Gábor, a BLG matematikatanára.

A 169 fős mezőnybe a Batthyány Lajos Gimnáziumból többen is bejutottak. Sikeres szereplésük pedig a sok gyakorlásnak köszönhető. – Összeségében egy nagyon jó hangulatú verseny volt. A szállás is, a hely is és a környezet is nagyon szép volt. Viszonylag sokat készültem rá. Minden héten van szakkör és próbáltam mindig ott lenni – árulta el Ágoston Barbara, a BLG tanulója.

A nyolcadikos Németh Márton már nem először vett részt a versenyen, ráadásul idén is elhozta az első díjat. – A feladatokat tekintve most nem érzem magam olyan szerencsésnek, mint tavaly. Ugyanis több könnyebb feladatot is elrontottam – amit sajnálok, ennek ellenére azonban összesítve boldog vagyok az eredményemmel – mondta Németh Márton Tamás, a BLG tanulója. Németh Márton nemcsak ezen a versenyen szerepelt kiválóan, hanem idén megnyerte a Kengurut és a Varga Tamás Matematikaversenyt is. Dancsák Dénes szintén első helyet ért el a Varga-matematikaversenyen, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen pedig harmadik lett. Ágoston Barbara dicséretet kapott, míg az első alkalommal induló Molnár Csenge harmadik helyen végzett.   

– Aki innét díjat hoz, azt gondolom, hogy az nem akármilyen teljesítmény. Erre készülni is kell nyilván, benne vannak a szakkörök, nagyon sok év munkája. Nemcsak a mi egyévesünk, hanem a tanítónéniéké is, akik eddig foglalkoztak vele. Másrészt adottság is, azt gondolom. Egy olyanfajta gondolkodásmód, ami ehhez szükséges alapból, hogy valaki jól szerepeljen – hangsúlyozta Zsovár Anita, a BLG matematikatanára. A megmérettetés két versenynapján a négy évfolyamnak 4-4 feladatot kellett megoldania. A számolás mellett pedig kirándulásra és szabadidős tevékenységekre is jutott idő.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu