+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Homokkomáromba látogat Michael August Blume, a Szentszék magyarországi nagykövete
2019. május 8. szerda 18:18
Homokkomáromba látogat Michael August Blume, a Szentszék magyarországi nagykövete
Hazánk apostoli nunciusa május 13-án, jövő hétfőn érkezik Dél-Zala legjelentősebb zarándokhelyére.
Homokkomárom

A Szentszék magyarországi nagykövete, Michael August Blume Homokkomáromba látogat. Hazánk apostoli nunciusa május 13-án, jövő hétfőn érkezik Dél-Zala legjelentősebb zarándokhelyére, ahol 17 órától keresztút és gyóntatás lesz. A 18 óra 30 perckor kezdődő engesztelő szentmisét az amerikai püspök mutatja be, prédikációt Varga László, a kaposvári egyházmegye főpásztora mond.

– Az engesztelést megelőzően a nuncius atya egy továbbképzést is tart az egyházmegye papságának a Nyolc Boldogság-nővéreknél a kolostorban. Illetve Michael August Blume látogatása egy vizitációnak a része, hiszen a nunciusnak – a Vatikán nagyköveteként – feladata, hogy végiglátogassa Magyarország egyházmegyéit, így a kaposvárit is. Ennek része, hogy az egyik leghíresebb és leginkább frekventált kegyhelyünket is megtiszteli – említette Arányi Zoltán, Gelse, Újudvar és Homokkomárom plébánosa.

Galéria
további friss hírek
16
júl.
15:18
4
Nagykanizsa
Új pékség nyílt Nagykanizsán.
Már pityókás kenyeret is lehet kapni a belvárosban – új pékség nyílt Nagykanizsán. A vállalkozás mintegy 4 évig tartó munka eredményeként települt Dél-Zala központjába...tovább olvasom
16
júl.
15:15
4
Nagykanizsa
A hétvégi kedvezőtlen időjárás ellenére is megtartották a programot.
A versenyen repülni, autózni és jet-skizni kellett a résztvevőknek. A programot már 12. alkalommal rendezték meg, de a viharok és a zivatarveszély miatt kevesen vállalták a részvételt, összesen csak 6 páros versenyzett. A..tovább olvasom
16
júl.
15:11
4
Kiskanizsa
A Móricz Kupa már több mint 4 évtizedes múlttal rendelkezik.
Elkezdődött a kiskanizsai utcák harca, vagyis a Móricz Kupa. A több mint 4 évtizedes múlttal rendelkező focitornára idén is több korosztály nevezett, így a serdülők, a felnőttek és az öregfiúk is pályára..tovább olvasom
16
júl.
15:08
4
Nagykanizsa
Korábban kezdenek holnap, egy meccs pedig el is marad – változik az FC Nagykanizsa labdarúgócsapatának felkészülési programja.
16
júl.
15:06
4
Nagykanizsa
A Military után újra a lovak és lovasaik vették birtokukba a Csónakázó-tó környékét.
Ezúttal a Zala Megyei Bajnokságra és régiós fordulóra érkeztek a sportág képviselői. A pályán 64 lovas 9 versenyszámban vette az akadályokat. A rendezvényen a fiatalok felkészülésén és..tovább olvasom
16
júl.
15:03
4
Nagykanizsa
A két személyautó a Sugár út és a Vörösmarty utca kereszteződésénél ütközött egymással.
Egy sötét színű Opelt vezető sofőr nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan közlekedő Fordnak, amelynek sofőrje, hogy megpróbálja elkerülni a frontális ütközést, elrántotta a kormányt és belehajtott egy..tovább olvasom
16
júl.
15:02
4
Nagykanizsa
A dunaújvárosi írónő műve a kanizsai menhelyen vásárolható meg.
Az Állatok, ettől leesik az állatok című könyvvel támogatnák a nagykanizsai állatmenhelyet. Rostás Ildikó saját életéből osztott meg kedves történeteket, a könyv értékesítéséből..tovább olvasom
16
júl.
15:00
4
Nagykanizsa
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési munkáját segítő rendszer csaknem egy éve működik.
Sikeres az Online Számla rendszer. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési munkáját segítő rendszer csaknem egy éve működik. NAV-hoz az elmúlt időszakban negyvenegy millió számlaadatra vonatkozó beküldés..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
18:35
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
19:35
20:05
Kukkantó
20:35
Híradó
20:50
Látogató
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:25
Lapozó
híradó 2019.07.15

KERKA-MURA VÍZIMURI – már második alkalommal várták a családi és baráti társaságokat, hogy vadregényes vizeken evezzenek és sok más érdekes kihívást is teljesítsenek  

BÚCSÚMISE – ünnepi szertartás volt tegnap a piarista kápolnában, melyet 1935-ben Pirrotti Szent Pompiliusz tiszteletére szenteltek fel

 MISSZIÓS KERESZT – a pénteki búcsúztatáson megérinthették a hívek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát, melyet a kiskanizsai templomból Homokkomáromba vittek tovább

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu