+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Nagybúcsú után, kisbúcsú előtt
2018. július 9. hétfő 15:23
Nagybúcsú után, kisbúcsú előtt
Pörköltpartit tartottak szombaton a Sarlós Boldogasszony Plébánia udvarán
Nagykanizsa

Nagybúcsú utáni, kisbúcsú előtti pörköltpartit tartottak szombaton a Sarlós Boldogasszony Plébánia udvarán. A már többéves hagyománnyal bíró rendezvényen helyezések nincsenek, hiszen nem a vetélkedés, hanem a közösségápolás a legfőbb cél.

Idén is több mint féltucat bogrács körül szorgoskodtak a főzőverseny résztvevői Kiskanizsán. Néhány éve már fiatalok és gyerekek is segédkeznek a szakácsoknak, de kezdetben még csak az egyházközségi tagok gyűltek össze a plébánia udvarán. – Most már több éve, hogy ezt sikerül összehozni, tavaly ugyan nem ebben az időpontban, hanem ősszel csináltuk, mert akkor úgy volt, hogy én kórházba leszek, de akkor végül hazajöttem. De egyébként a kisbúcsút megelőző szombaton csináljuk ezt – fogalmazott dr. Páhy János, a Sarlós Boldogasszony Plébánia nyugalmazott plébánosa.

Az idei Pörköltpartin részt vett Nagy Vendel, Kiskanizsa új plébánosa is, aki a rendezvény sikerét annak közösségformáló erejében látja. – Hogy mit jelent ez számunkra? Közösséget, egy szóval. Én erről is beszéltem a bemutatkozón, hogy nagyon fontosak az emberi kapcsolatok. Természetesen ezzel mi, keresztény emberek ezzel nemcsak emberi, hétköznapi módon találkozunk, hanem a Szentlélekkel eltelve. Ezt próbáljuk megélni, hiszen amikor mi egy közösségben vagyunk, akkor jók ezek a hétköznapi együttlétek, összejövetelek – hangsúlyozta.

A Sarlós Boldogasszony Katolikus Karitász és a plébánia kórusa közös csapattal vágott neki a főzőversenynek. – Mivel a karitász tagjaink zöme a plébánia énekkarának is tagja, ezért mi minden évben úgy állunk össze, hogy egy sátor alatt két bogrács van. Az egyikben főz a kórus, a másikban pedig főz a karitász. Idén mindkét bográcsban ugyanaz készült, sertéspörköltet csináltunk tarjából – árulta el Tulman Gézáné, a Sarlós Boldogasszony Katolikus Karitász vezetője.

A már több éves hagyománnyal bíró rendezvényen helyezések nincsenek, hiszen nem a vetélkedés, hanem a közösségápolás a legfőbb cél.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu