Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2018. június 12. 16:26 kedd
Év végi elismerés
Kettőszáznál is több diákot és pedagógust köszöntöttek ma a HSMK-ban.

Olyan tehetséges tanulók munkáját ismerte el a város vezetősége, akik kiemelkedő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek, valamint tanulmányi versenyeken is jó helyezést értek el. Nagykanizsán már évek óta hagyomány, hogy a tanév végéhez közeledve díjazzák a kiválóságokat.  

„Mert emlékeket égetek, fekete emlékeket.” Rácz Lajos: Emlékeket égetek című szerzeményét Bellai István, a Zsigmondy-iskola tanulója adta elő diáktársainak és a megjelent tanároknak, hozzátartozóknak. A szavalat után a köszöntéseké volt a főszerep. „Kérem engedjék meg, hogy legelőször is gratuláljak minden tehetséges fiatalnak, aki a város közössége előtt kiváló teljesítménye okán ma elismerésben részesül.” Dénes Sándor polgármester ünnepi beszédében elmondta: a tehetséges fiatalokat és felkészítőiket meg kell becsülnie egy városnak - Ez a legtöbb esetben sokéves munka eredménye természetesen, mert egy országos versenyre bármilyen tárgyból, szakmai tárgyból eljutni, az egy óriási elismerés. Hiszen ezzel öregbítik ezek a diákok és felkészítő tanáraik az iskolájuk hírnevét, öregbítik Nagykanizsa város hírnevét, és én rájuk polgármesterként és pedagógusként is mondhatom ezt: büszke vagyok – fogalmazott Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere. 

A Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója, Magyar Ferenc köszöntőjében úgy fogalmazott, a tehetséggondozáshoz szükség van a jó pedagógusra és a világot felfedezni vágyó diákra egyaránt. - Ez a ma iskolájának egyik legfontosabb feladata, és ez az, amitől hosszútávon Magyarország, a magyar nemzet fejlődő és sikeres lehet. Azok a fiatalok és pedagógusok, akiknek a teljesítményét ma elismerjük, feltétlenül ilyenek. Tőlük lesz jobb a világ. Az önök eltökéltsége teremtheti meg azt a tudásalapú társadalmat, amely szükséges a 21. század globális versenyében – hangsúlyozta Magyar Ferenc a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója.A HSMK-ban rendezett díjátadó ünnepségen összesen több mint 200 tehetséges diák és pedagógus munkáját ismerték el.   

GALÉRIA - Év végi elismerés
további híreink
2018-06-19 16:09 - Nagykanizsa
A klub 18 év alatti versenyzői a Suli íjász Bajnokságon négy érmet szereztek.
2018-06-19 15:55 - NAGYKANIZSA
KVSE - UVSE 12:10
2018-06-19 15:50 - Lispeszentadorján
Két keréken Muraföldén
2018-06-19 14:23 - Zalakaros
Jubileumi műsorral készült 15 éves fennállására a Zhafíra Hastánc Stúdió.
2018-06-19 13:50 - Nagykanizsa
Kulturális ünnepséggel és közös imával adtak hálát a mögöttük hagyott tanévért a batthyánysok.
2018-06-19 13:46 - Nagykanizsa
A Canissa Modellező Sportegyesület 9. alkalommal rendezte meg a Kanizsa Kupát.
2018-06-19 13:41 - Zalakaros
A Zalakarosi Strandfürdőn a vendégek már újra birtokba vehetik az Adrenalin Csúszdaparkot és a Kölyökstrandot is.
2018-06-19 13:37 - Újudvar
Kecskék, nyulak, tyúkok, lovak, valamint a különlegességnek számító alpakák is láthatók az újudvari VadUdvarban.
2018-06-19 13:32 - Nagykanizsa
A tanulók többsége a sikeres vizsga után egyből munkába is tud állni.
2018-06-19 13:15 - Bajcsa
Összejövetelüket már nem első alkalommal tartották a városrészhez közeli vadászháznál, ahol minden adott a kikapcsolódáshoz. 
2018-06-19 13:06 - Nagykanizsa
Csaknem kétszázezer forintot gyűjtöttek össze az autista gyerekek nyári táboroztatására.
2018-06-18 16:53 - Nagykanizsa
Mintegy hetvenféle sör és kilenc koncert várta az érdeklődőket.
műsor
22:20
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink