Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2018. június 8. 15:05 péntek
Elstartolt a 10. sárkányhajó verseny
A Csónakázó-tavon ma iskolás csapatok mérték össze tudásukat, holnap pedig a felnőttek következnek. A kanizsai fiatalok ezúttal nagyon aktívak voltak, hiszen rekordszámban neveztek.

Miután kiosztották a szervezők az evezőlapátokat, a versenyzők hajóba szálltak és feleveztek a 200 méteres pálya startvonaláig. Ahogy egyvonalba kerültek a hajók, el is indulhatott a futam. Az első futamban a csapatok megadták a nap alaphangját. A három hajó fej-fej mellett haladt, a versenytáv felénél azonban rákapcsoltak a hevesis diákok, és nyertek. A második futamban nem volt kérdés, hogy ki győz majd. A Zrínyi-iskola Szuper Sárkányharcosok alakulata ugyanis már a rajtnál lehagyta a másik két hajót, így magabiztosan győzött. – Hátulról jött a segítség, volt, aki beszámolt és amikor elkezdtek számolni, akkor egyre jobban kellett pörgetni az evezést. Félpályánál mondta az úr, aki mögöttünk állt, hogy még egyáltalán nem biztos, hogy nyerünk, és akkor elkezdett számolni, elkezdtük pörgetni az egészet és sikerült győzni - mesélte Balogh Áron.

A zrínyisek 56,88 század másodperc alatt értek célba, ami kiváló eredménynek számít a szervezők szerint. Akik egy percen belül mennek azok várhatóan az elején fognak végezni. Egy perc felett már egy kicsit gyengébb a teljesítmény. – Ez jónak mondható nem profiktól? Nagyon, nagyon jónak mondható, ez teljes jó, szuper. De egyébként sokat gyakoroltak a gyerekek az elmúlt egy hétben. Sőt már több hete készülnek, de az elmúlt egy hétben olyan forgalom volt itt délutánonként, hogy öröm volt nézni - összegzett Sári Nándor, a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub elnöke. 

A 10. Sulisárkány viadalra idén 17 általános és középiskolás csapat nevezett. – A kajak-kenu sportnak is ez nagyon sokat jelent, hiszen lesz olyan fiatal, akit sikerül majd megnyerni annak, hogy jöjjön és majd kajakozzon vagy kenuzzon éppen. Mert ez egy olyan összekovácsoló gyakorlat is, ahol a gyerekek egymásért küzdenek - mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

A versengés holnap a céges és baráti futamokkal folytatódik a Csónakázó-tavon.

GALÉRIA - Elstartolt a 10. sárkányhajó verseny
további híreink
2018-06-19 16:09 - Nagykanizsa
A klub 18 év alatti versenyzői a Suli íjász Bajnokságon négy érmet szereztek.
2018-06-19 15:55 - NAGYKANIZSA
KVSE - UVSE 12:10
2018-06-19 15:50 - Lispeszentadorján
Két keréken Muraföldén
2018-06-19 14:23 - Zalakaros
Jubileumi műsorral készült 15 éves fennállására a Zhafíra Hastánc Stúdió.
2018-06-19 13:50 - Nagykanizsa
Kulturális ünnepséggel és közös imával adtak hálát a mögöttük hagyott tanévért a batthyánysok.
2018-06-19 13:46 - Nagykanizsa
A Canissa Modellező Sportegyesület 9. alkalommal rendezte meg a Kanizsa Kupát.
2018-06-19 13:41 - Zalakaros
A Zalakarosi Strandfürdőn a vendégek már újra birtokba vehetik az Adrenalin Csúszdaparkot és a Kölyökstrandot is.
2018-06-19 13:37 - Újudvar
Kecskék, nyulak, tyúkok, lovak, valamint a különlegességnek számító alpakák is láthatók az újudvari VadUdvarban.
2018-06-19 13:32 - Nagykanizsa
A tanulók többsége a sikeres vizsga után egyből munkába is tud állni.
2018-06-19 13:15 - Bajcsa
Összejövetelüket már nem első alkalommal tartották a városrészhez közeli vadászháznál, ahol minden adott a kikapcsolódáshoz. 
2018-06-19 13:06 - Nagykanizsa
Csaknem kétszázezer forintot gyűjtöttek össze az autista gyerekek nyári táboroztatására.
2018-06-18 16:53 - Nagykanizsa
Mintegy hetvenféle sör és kilenc koncert várta az érdeklődőket.
műsor
22:20
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink