+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Kiállítás a világnapon
2019. március 25. hétfő 16:13
Kiállítás a világnapon
Kihirdették a víz világnapi rajzpályázat eredményeit, a pályamunkákból pedig kiállítás nyílt a HSMK-ban.
Nagykanizsa

Az önkormányzat, a tankerület és a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. által támogatott pályázatra mintegy 200 rajz érkezett az ország különböző pontjairól, például Berettyóújfaluról is. Az óvodások és az iskolások munkáit Kassainé Szarjas Gertrúd és Ambrus Márta képzőművészek zsűrizték. A víz világnapi tárlatot mintegy 20 éve szervező Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke, Benedek Miklós egyebek mellett a víz védelmére hívta fel a gyerekek figyelmét a megnyitón. A kiállítást április 20-ig lehet megnézni a művelődési ház színházi előcsarnokában. – A gyerekek nagyon érzékenyek ezekre a témákra, és ezt az érzékenységet fenn kell tartani bennük. Mert, ha egyszer csak legyintenek, és azt mondják: „nem érdekel ez már engem”, az lesz az igazán nagy baj. A felnőttek többsége nem igazán foglalkozik ezekkel a dolgokkal, és nem érdekli, mennyit folyik a csap. Ehhez így nem lehet hozzáállni. Nagyon fontos, hogy a környezet, a víz, a levegő és a talaj a jövőben is felhasználható erőforrás legyen – mondta el Benedek Miklós a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke.

 

Eredmények:Óvodás korcsoport:Közösségi díj: Vackor-tagóvoda (Nagykanizsa) és a Kertvárosi tagóvoda Gomba csoportja (Nagykanizsa) helyezett: Kovács Lívia (Vackor-tagóvoda), 2. helyezett: Virt Dominik (Rózsa-tagóvoda), 3. helyezett: Nagy Zsófia (Vackor-tagóvoda)Különdíj: Kósek Szófi (Vackor-tagóvoda)Alsó tagozat: helyezett: Marics Maja Anna (Rozgonyi-iskola) és Bakonyi Sára (Kiskanizsai iskola), 2. helyezett: Makó Lívia (Rozgonyi-iskola) és Szita Anna (Piarista-iskola), 3. helyezett: Kodela Máté (Péterfy-iskola) és Hollender Jázmin (Piarista-iskola)Különdíj: Tóth Melinda (Piarista-iskola), Mismás Petra Rozina (Rozgonyi-iskola), a Zrínyi-iskola 4/B osztálya és a Szivárvány EGYMI csapata (Mércz Olivér, Orsós Rajmund, Budai Miklós)Felső tagozat:Közösségi díj: Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola (Berettyóújfalu) helyezett: Zámbó Lili Sára, Aranyi Alexandra és Birta Anna Róza (Berettyóújfalu), 2. helyezett: Kiss Bence (Berettyóújfalu), 3. helyezett: Balogh Cintia (Berettyóújfalu)Különdíj: Őri Letícia (Péterfy-iskola) és Rákos Nóra Anna (Murakeresztúr-Fityeház)

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu