Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2018. február 10. 16:40 szombat
Gazdafórum
Szükség van az integrációs és a szövetkezeti törvény megalkotására, jelentette ki a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke.

Turi-Kovács Béla szerint ezek a jogszabályok biztosíthatják a kis- és középbirtokok fejlődését, termékeik piacra kerülését. Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő pedig az összefogás és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, amelyre a Mura-programot is alapozzák.

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Süle Katalin, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek zalai elnöke arról beszélt, a Magosz a Kisgazda Polgári Egyesülettel együttműködésben dolgozik a magyar agrárium fellendítéséért. Hozzá hasonlóan a gazdák összefogásának fontosságát hangsúlyozta Turi-Kovács Béla is. A szervezet országos elnöke az önkéntes alapú szövetkezésben látja a megújulás lehetőségét. – A kereskedelemmel szemben a termelő ma még kiszolgáltatott. Az áru értékét nem az adja meg, hogy a termelvény a valóságban mit ér, hanem amit a piacon épp kialakítanak. Ezért buzdítok minden gazdát itt is, hogy ne gondoljanak már a régi kolhozra, hanem gondolkodjanak összefogásban: a piacra együtt kell kijutni. Kis- és középbirtok csak így tud megmaradni – mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő arról beszélt, minden cél, amit a gazdasági élet szereplői megfogalmaznak, összefügg a Mura-program törekvéseivel is. – Szövetségről is beszélhetünk akkor, amikor a Magosz, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidesz helyi képviselete egy fórumon megjelenik, és a helyi vagy a környékbeli agrárfejlesztésekről tudunk néhány szót ejteni, és azokról a feltételekről, amelyek ezt lehetővé teszik: a támogatásokról, a motivált agrár-szakemberekről vagy éppen arról, hogy meg tudjuk-e védeni a magyar földet a magyar gazdák számára – említette Cseresnyés Péter,   országgyűlési képviselő,  a Mura-program miniszteri biztosa.

A fórum szervezői szerint vissza kell állítani Magyarországnak mint agrár országnak a régi hírnevét..
– Bízzunk benne, hogy azok a fejlesztések, amelyek elindultak, tovább folytatódnak, és a kisebb gazdaságok, ahol például két hektáron egy kis kertészetet lehet létesíteni, szintén talpra állnak – nyilatkozta Dobri Lajos, a Zala Megyei Kisgazda Polgári Egyesület elnöke.

A résztvevők a gazdaság fejlesztése mellett a helyi turizmust fellendítő ötleteket is megfogalmaztak.

GALÉRIA - Gazdafórum
további híreink
2018-05-22 15:31 - Nagykanizsa
Idén is több meghökkentő alkotóval és alkotással találkozhat, aki ellátogat Kendlimajorba.
2018-05-22 15:27 - Nagykanizsa
A Móricz Zsigmond Művelődési Házban szülőket és gyermekeiket várták a programokra.
2018-05-22 14:32 - Nagykanizsa
Író-olvasó találkozót tartott Fábián Janka a HSMK-ban
2018-05-22 13:48 - Nagykanizsa
A hazaiaknak már az első félidőben sikerült megszereznie a vezetést a Zalaszentgrót ellen.
2018-05-22 13:38 - Nagykanizsa
Négyszáz tonna hulladék gyűlt össze a nemrégiben zárult kanizsai akcióban.
2018-05-22 13:32 - Nagykanizsa
A Virtuózok kicsik korosztályának elődöntőjében összesen 9 fiatal állt színpadra.
2018-05-22 13:23 - Nagykanizsa
Az idei múzeumi világnapot a Thúry György emlékév keretében rendezték Nagykanizsán.
2018-05-22 13:15 - Nagykanizsa
A hagyományokhoz hűen idén is megszervezte az egyházközség a tematikus napját.
2018-05-22 13:09 - Nagykanizsa
A támogatóktól befolyt összeget jótékonysági célra fordítja az intézmény.
2018-05-22 12:45 - Nagykanizsa
Kanizsai előadásán a népszerű regényíró mesélt karrierjéről és inspirációiról is.
2018-05-22 12:38 - Kendlimajor
A településen már ötödik éve szervezik meg a mulatságot, amelyen a régi hagyományokat is felidézik.
2018-05-22 12:29 - Nagykanizsa
Negyedik alkalommal szervezték meg a pünkösdölőt, amelyben a Zalagyöngye Táncegyüttes tagjai, fiatal táncosok és kórusok is részt..
műsor
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:20
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink