Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2018. február 8. 14:51 csütörtök
Karatéznak a hevesisek
Bővült a Hevesi Sándor Általános Iskola testnevelésóráinak palettája.

Miután a Nemzeti Alaptantervbe bekerül a küzdő- és önvédelmi sportoktatás, Kanizsán két iskolában is lehet karatét tanulni ettől a félévtől kezdve. A hetedikesek ebben a félévben már karatét is tanulhatnak heti két tanórában – a lehetőséggel mintegy húsz diák élt, meglepő módon elsősorban lányok jelentkeztek. – Ha esetleg megtámadnak, meg tudom magam védeni - vélekedett Vékási Flóra.

A tanulók eddig még csak pár órán vettek részt; egyelőre az alapokat sajátítják el egy karate edző irányításával. – A karate több dologból tevődik össze. Az egyik a budo, ami a jellem formálódását, a személyiség fejlődését takarja. A másik nyilván az önvédelem, hiszen sok gyakorlással a karate alkalmassá tesz arra, hogy megvédjük magunkat. Aztán nagyon fontos a testnevelés: vannak alapképességek, mint a rugalmasság, a sebesség, az erő és a kitartás. Ezeket minél korábban el kell kezdeni karbantartani - mondta Kucskó Attila, a Sensei Sáfár Shotokan Karate-Do SE oktatója.

A fakultatív karateoktatás a Hevesi mellett a Bolyai-iskolában is elindult.– Mivel a Nemzeti Alaptanterv kibővül küzdő- és önvédelmi sportokkal, a karate is felkerült a palettára. A Nagykanizsai Tankerületi Központ a karate egyesülettel együttműködési megállapodást kötött, és a második félévtől nálunk is beindult hetedik osztályban a karateoktatás - említette Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója.

A Hevesi-iskolában egyébként már judooktatást is tartanak szakköri keretek között, és az intézmény a Magyar Judo Szövetség egyik referenciaiskolája lett.

GALÉRIA - Karatéznak a hevesisek
további híreink
2018-05-22 15:31 - Nagykanizsa
Idén is több meghökkentő alkotóval és alkotással találkozhat, aki ellátogat Kendlimajorba.
2018-05-22 15:27 - Nagykanizsa
A Móricz Zsigmond Művelődési Házban szülőket és gyermekeiket várták a programokra.
2018-05-22 14:32 - Nagykanizsa
Író-olvasó találkozót tartott Fábián Janka a HSMK-ban
2018-05-22 13:48 - Nagykanizsa
A hazaiaknak már az első félidőben sikerült megszereznie a vezetést a Zalaszentgrót ellen.
2018-05-22 13:38 - Nagykanizsa
Négyszáz tonna hulladék gyűlt össze a nemrégiben zárult kanizsai akcióban.
2018-05-22 13:32 - Nagykanizsa
A Virtuózok kicsik korosztályának elődöntőjében összesen 9 fiatal állt színpadra.
2018-05-22 13:23 - Nagykanizsa
Az idei múzeumi világnapot a Thúry György emlékév keretében rendezték Nagykanizsán.
2018-05-22 13:15 - Nagykanizsa
A hagyományokhoz hűen idén is megszervezte az egyházközség a tematikus napját.
2018-05-22 13:09 - Nagykanizsa
A támogatóktól befolyt összeget jótékonysági célra fordítja az intézmény.
2018-05-22 12:45 - Nagykanizsa
Kanizsai előadásán a népszerű regényíró mesélt karrierjéről és inspirációiról is.
2018-05-22 12:38 - Kendlimajor
A településen már ötödik éve szervezik meg a mulatságot, amelyen a régi hagyományokat is felidézik.
2018-05-22 12:29 - Nagykanizsa
Negyedik alkalommal szervezték meg a pünkösdölőt, amelyben a Zalagyöngye Táncegyüttes tagjai, fiatal táncosok és kórusok is részt..
műsor
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:20
Lapozó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink