+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A megye legjobbjai
2018. július 5. csütörtök 15:26
A megye legjobbjai
A Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség korcsoportonként emelte ki a tavalyi évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat. A Gejzír-Kanizsa Sörgyár SE sportolói hét kategóriában arattak diadalt.
Nagykanizsa

A már évtizedes hagyományokkal bíró rendezvényen 13 kategóriában díjazták 2017 legjobb zalai asztaliteniszezőit. – Ez a rendezvény már több mint 10 éves múltra tekint vissza. Mi voltunk az első szövetség, aki díjazta a legjobbjait. A legkisebbektől, a kis újoncoktól a felnőttekig, illetve a legeredményesebb csapatot és csapatvezetőt díjaztuk a rendezvényen - mondta el Jakabfi Imre, a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke. 

A Sörgyár csapatának egyik legtehetségesebb fiatalja Hadi Mátyás, aki az újoncok kategóriában vehette át a legjobbaknak járó plakettet. – Összességében meg vagyok elégedve az eredményemmel, mert maximálisan gyakoroltam, úgy érzem, hoztam a formámat. Jövőre annyit szeretnék javítani, hogy ki szeretnék jutni az országos versenyre, mert idén ez sajnos nem sikerült, mert megyei ötödikként zártam a diákolimpiát - említette a sportoló.

Hadi Mátyás mellett a kanizsai gárda játékosai közül Lenkovics Lóránt, Orbán Flóra, Salamon Sára, Madacki Mirella és Hadi Eszter lett kategóriája legjobb zalai pingpongosa.

 

Galéria
további friss hírek
17
okt.
11:22
1
NAGYKANIZSA
Kanizsai Vadmacskák SE - Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia 70-73
16
okt.
18:55
4
Nagykanizsa
Ez a kettős mottó jellemzi a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház rendezvényét, amely már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza.
16
okt.
18:25
1
Nagykanizsa
Szabadfogású területi diákolimpia
16
okt.
17:50
1
Becsehely
Egyre több különleges ültetvény lehet a térségben
16
okt.
16:43
4
Nagykanizsa
A Zsigmondy-csarnokban rendezték a sportág 22. ifjúsági országos bajnokságát.
A tornán összesen 57 versenyző vett részt, akik csapatban és egyéniben is összemérték tudásukat. A legjobban teljesítő zalai lábtollas a Zemplén SE Nagykanizsa játékosa, Horváth Gergő lett, aki..tovább olvasom
16
okt.
16:39
4
Nagykanizsa
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály által szervezett program célja a növendéktoborzás volt.
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály által szervezett program célja a növendéktoborzás volt – kortól és nemtől függetlenül. A gyakorló pilóták azt mondják, aki egyszer belekóstolt a..tovább olvasom
16
okt.
16:35
4
Nagykanizsa
Óriásit hajrázott, de vereséget szenvedett a Vadmacskák.
Farkas József tanítványai a Cserháti-csarnokban fogadták a Kiss Lenke Akadémia csapatát. A mérkőzést a vendégek irányították, a harmadik negyed végére már 14 pontos előnyre tettek szert. A kanizsai..tovább olvasom
16
okt.
16:27
4
Nagykanizsa
A Zrínyi utcai idősek klubjában folytatódott az Idősek Hete programsorozat.
A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézménynél tegnap ünnepélyes műsorral kezdődött az Idősek Hete. A mai rendezvényen a csontritkulás kialakulásáról, annak megelőzéséről és kezelési..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
13:55
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Aktuális - Hargita
20:30
Híradó
20:45
Sztárportré – Béres Alexandra
21:15
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:15
Lapozó
híradó 2018.10.16

Hetente egyszer elviszik a zöldhulladékot az olajtelepről - a szolgáltató kiemelten kezeli a védett városrészt 

Horvát ünnep Kanizsán - megkezdődött a jubileumi, huszadik rendezvénysorozat 

Környezettudatosság és a természetesség - program a szent fa jegyében

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu