Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Nagykanizsa - 2017. december 6. 16:54 szerda
Megérkezett a Mikulás Kanizsára is
Csaknem félezer gyerek rohamozta meg a Mikulást ma délelőtt az Erzsébet téren.

Rendesen felfokozta a hangulatot a Kakaó Zenekar ma délelőtt az Erzsébet téren. Ezzel hangolták rá a gyerekeket a nagyszakállú érkezésére. - A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor egy fél óra bőven elég a gyerekeknek arra, hogy felfokozzuk a hangulatot. Velük együtt éneklünk, dalolunk, úgy csináljuk a dolgot, hogy mindig érintsünk olyan témákat, amik klasszikus mikulásos dalok, de mindegyik, amit éneklünk -kivéve talán a végén a Hull a pelyhes, amit együtt eléneklünk a gyerekekkel-, az mind saját dal - fogalmazott Mihály Péter a Kakaó Zenekar frontembere.

A Mikulásra nem kellett sokat várni, ahogyan megérkezett a térre, már körbe is ugrálták a gyerekek. A nagyszakállú idén is sok mindent hozott a kicsiknek. - Ceruzát, narancsot, szaloncukrot és mást nem - mondta Borbély Liliána.

Hosszú utat tett meg a mikulás, hogy Nagykanizsára érjen. Ilyenkor ugyanis nagyon sok dolga akad. - Én nemcsak Nagykanizsára látogattam el, hanem mindenütt ott vagyok és ott voltam, és ott is leszek. Nagyon jók voltak a nagykanizsai gyerekek, csak maradjanak ilyenek. Hoztam nekik rengeteg gyümölcsöt meg néhány apróságot, viszont mivel a gyerekek jók voltak, ezért rengeteg virgácsom megmaradt, de sebaj, majd elviszem a rosszalkodó tévéseknek - nyilatkozta a Mikulás.

A város főterén ma csaknem félezer kanizsai és környéki gyerek gyűlt össze, hogy láthassa a Mikulást.

 

GALÉRIA - Megérkezett a Mikulás Kanizsára is
további híreink
2018-04-21 17:06 - Nagykanizsa
Startup konferenciát tartottak a PEN-en
2018-04-21 17:05 - Nagykanizsa
Elektroakusztikus-zenei verseny
2018-04-21 15:57 - Nagykanizsa
Újabb alkotások díszítik a Bolyai-iskola galériáját.
2018-04-21 15:52 - Nagykanizsa
Nyárra végeznek a munkával az E.ON szakemberei.
2018-04-21 15:49 - Nagykanizsa
11:11 lett a vége Kanizsa VSE és a KSI összecsapásának, folytatás jövő héten.
2018-04-21 15:47 - Nagykanizsa
Az egyre népszerűbb sport háziversenyére 24 diák jelentkezett.
2018-04-21 15:42 - Zágráb
A kaposvári festőóriás, Rippl-Rónai József munkáiból nyílt kiállítás a zágrábi Modern Galériában.
2018-04-21 15:37 - Nagykanizsa
Homokkomáromig sétáltak a Piarista-iskola diákjai, szüleik és tanáraik, a program egy több százéves tradíció része volt.
2018-04-21 15:32 - Nagykanizsa
Ők próbálták ki elsőként a kanizsai Tourinform iroda város napjára készült új programját.
2018-04-21 15:03 - Nagykanizsa
Az elektronikus zene szerelmesei versengtek két napig a kanizsai zeneiskolában.
2018-04-20 20:39 - Nagykanizsa
„Rügyfakadás, szívdobbanás”
2018-04-20 20:36 - Nagykanizsa
Startup vállalkozásokat elősegítő, ötnapos nemzetközi konferenciát tartottak a PEN-en
műsor
06:30
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
06:55
07:30
Székely konyha
08:00
Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése)
08:50
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
09:15
Lapozó
12:00
12:30
Heti Híradóink
14:00
14:30
Kommentár nélkül - heti válogatás
15:00
15:30
Napi Kanizsa - újranéző
16:00
16:30
17:00
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
18:25
Istentisztelet az evangélikus templomban
19:25
Sztárportré – Mihályi Réka
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink