+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Egy szebb jövőkép reményében
2018. július 5. csütörtök 15:08
Egy szebb jövőkép reményében
Harmadik alkalommal rendezett hátrányos helyzetű és roma fiataloknak tábort a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ötnapos vakáció során a fiatalok megismerkedhetnek a rendőrség munkájával, valamint változatos programokon vehetnek részt.
Kistolmács

Internet és mobiltelefon nélkül tölt el öt napot a Kistolmácson táborozó 19 nehézsorsú fiatal, mégis mindannyian jól érzik magukat. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei rengeteg olyan programot dolgoztak ki, amely segíti a fiatalok társadalmi beilleszkedését és jövőbeli sikerességét. – Nagyon-nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra. Arra, hogy hogyan beszélünk egymással, hogyan kérünk a másiktól, hogy adott esetben, egy konfliktushelyzetet hogy tudunk feloldani. Nagyon fontos számunkra az, hogy megtudják, megismerjék, hogy nekik rengeteg jó tulajdonságuk van, amit elő lehet bányászni a mélyből. S ezt aztán a jövőben sikerrel tudnak kamatoztatni - nyilatkozta Bükiné Papp Zsuzsanna, a Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

A gyerekek a kreatív képességeiket is fejlesztik a táborban, még saját névjegykártyákat is készítettek. A legnagyobb népszerűségnek azonban a méta örvendett. – Még nem játszottam ezt a játékot, nekem minden új volt benne. Rengeteg, nagyon sok program van. Vannak szünetek is, jó itt minden, az étel is finom - mesélte Karsai Patrik.

Az elmúlt két évben hátrányos helyzetű kamaszokat láttak vendégül a főkapitányság szakemberei Kistolmácson, idén azonban 10-13 éves fiatalok érkeztek. A 2018-as tábor péntek délutánig tart.

 

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu