+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / A fegyver neve: ember
2019. március 8. péntek 19:00
A fegyver neve: ember
Bemutatták Pelesz Alexandra első önálló novelláskötetét.
Nagykanizsa

A Kiskanizsai-iskola tanítónőjének írásait már több országos irodalmi pályázaton is díjazták, valamint számos antológiába és mesekötetbe is beválogatták. A rövid, elgondolkodtató történetekben nemcsak gyermekkorát és Kiskanizsát mutatja be az írónő, hanem a jövőbe is kitekint. Pelesz Alexandra tervei között még két könyv megjelentetése szerepel.

– A legelső novella az, ami konkrétan rólam szól és az én gyermekkoromról – ami itt felolvasásra is került ezen az estén. Utána következnek más, teljesen realisztikus írások, amik egy-egy ember szemszögéből egy-egy szituációt mutatnak be, hogy egy lélek hogyan viselkedhet helyesen, vagy hogyan kéne, hogy reagáljon helyesen. A kötet végén van néhány fantasy, sci-fi írás. Ezek zárják a kötetet, de mindegyikre az a jellemző – amit többször ki is hangsúlyoztak az este folyamán, hogy a lényege az emberi szeretet, ami a legfontosabb dolog a Földön, amíg itt vagyunk - fogalmazott Pelesz Alexandra tanító, író.

Galéria
további friss hírek
20
már.
20:00
1
Nagykanizsa
Nők a vállalkozói szférában
20
már.
18:25
1
Bagola
Kanizsa Autófólia-Bagola - Sormás SE 5-1
20
már.
17:00
4
Nagykanizsa
A Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai idén is kitettek magukért a tegnapi megmérettetésen.
Nagy volt a sürgés-forgás a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban, a csaknem hatvanfős klub tagjainak nagy része megjelent a rendezvényen. A programnak 30 éves múltja van, klubvezető szerint ennek az a titka, hogy a föld, a szőlő..tovább olvasom
20
már.
15:43
4
Nagykanizsa
A programot a fenntarthatósági témahét keretében rendezték meg.
A rendezvényen a mozgás volt főszerepben, az alsósók és a felsősök különféle sportokkal, táncokkal ismerkedhettek meg.  Az egészségnapon az intézmény mind a 23 osztálya kipróbálhatott..tovább olvasom
20
már.
15:34
4
Nagykanizsa
A gyerek és a serdülő pólósok is a Százhalombatta korosztályos csapatával mérték össze tudásukat.
A fiatalabb együttes 12-8-ra kikapott, míg a serdülők egy gólgazdag mérkőzésen, 21-17-re nyerni tudtak. Az ifisták dupla fordulóval folytatták bajnoki szereplésüket. A Simonka Ferenc által vezetett csapat az Ajkát 14-7-re..tovább olvasom
20
már.
15:32
4
Nagykanizsa
Folytatódott a zenés nosztalgiázás a Medgyaszay Házban: a Retro Kávéházi Esték keretében ezúttal a Fonográf Emlékzenekar koncertezett.
20
már.
15:16
4
Nagykanizsa
Gerencsér Gergő Tamás az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Mutasd meg a hobbidat! elnevezésű alkotói pályázatán elért sikere után ezúttal a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ünnepi rajz- és esszépályázatán ért el második helyezést.
20
már.
15:14
1
Nagykanizsa
Az első napokban leesett jelentősebb mennyiségű csapadék és a hajnali fagy miatt átmenetileg lecsökkent a pollenterhelés.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
08:40
Székely konyha
09:10
09:40
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
10:10
Lapozó
12:00
12:25
12:55
Mély(k)víz
13:25
Székely konyha
13:55
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
18:35
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
19:35
20:05
Zooo magazin – lencsevégen a természet
20:35
Híradó
20:50
Creative chef Nagy Eszterrel
21:20
21:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
22:25
Lapozó
híradó 2019.03.20

SZENT JÓZSEF-BÚCSÚ – szentmisével ért véget az Alsótemplom védőszentjének tiszteletére szervezett lelkiségi programsorozat 

KUPAKKÉPEK – már készülnek az alkotások a jótékonyságot és a környezeti nevelést egyaránt szolgáló versenyre 

LEHETŐSÉGEK – teadélutánt tartott a közösségi pszichiátriai ellátást nyújtó Völgy Alapítvány, a programra előadót is hívtak, aki a nemezelésről mint művészetterápiás lehetőségről beszélt

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu