Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Az ön neve:
Az ön emailcíme:
Felhasználói név:
Jelszó:
 
Telefon: +36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
hírek
Fátima - 2017. október 13. 14:45 péntek
Száz éve történt a fátimai napcsoda
1917. október 13-án 30-70 ezer ember látta a különös égi jelenséget.

Napra pontosan 100 évvel ezelőtt történt a fátimai napcsoda – ezzel ért véget az a jelenéssorozat, amely során Szűz Mária több alkalommal is megjelent három pásztorgyereknek a portugáliai kisváros közelében.

A fátimai jelenések május 13-án kezdődtek. Azt követően minden hónap 13. napján találkoztak a testvérek a Szűzanyával – kivéve augusztusban, amikor a gyerekeket fogva tartották. Az utolsó alkalom október 13-án volt, ekkor történt az úgy nevezett napcsoda.

– Egyes becslések szerint 30-70 ezer jelenlétében történt meg ez a csoda: a nap megnövekedett, elváltozott színében és elkezdett pörögni. A jelenlévőknek olyan érzésük volt, mintha rájuk szakadt volna a nap. Érdekes mód, Ferenc, a látnok gyerekek közül a fiú úgy nyilatkozott, hogy az Isten betöltötte őket – benne ezt az érzést váltotta ki, nem volt benne félelem – mondja Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa.

A fátimai titkok a pokol látomásáról és a Szeplőtelen Szív diadaláról szólnak, valamint arról, hogy ha az emberek életéből hiányzik a szeretet, az imádság és az áldozathozatal, bűnhődniük kell.

– Ez az ünnep felhívja a figyelmet arra, hogy tartsuk az elsőszombatot gyónással, szentáldozással; emlékezzünk, hogy Fátimában titkok hangzottak el a világ megtéréséről szólnak – mutat rá Ocsovai Grácián – Ez volt 1917-ben, és azóta rengeteg Mária-jelenés volt, ezek pedig mind ugyanazt az utat követik: bűnbánatot kell tartani, Isten felé kell fordulnunk, változtassuk meg az életünket és szeressük az Istent – hangsúlyozza a zalaegerszegi ferences szerzetes.

A centenáriumot világszerte ünnepeli idén a katolikus egyház – májusban, az első jelenés 100. évfordulóján a testvérek közül a még gyerekkorukban elhunyt Jácintát és Ferencet szentté avatta a pápa.

GALÉRIA - Száz éve történt a fátimai napcsoda
további híreink
2018-06-18 16:53 - Nagykanizsa
Mintegy hetvenféle sör és kilenc koncert várta az érdeklődőket.
2018-06-18 16:39 - Nagykanizsa
FSR hajómodell verseny a Csónakázó-tónál
2018-06-18 16:36 - Nagykanizsa
Az újra NB I B-s Vadmacskákat, valamint az immár NB III-as UFC Nagykanizsát köszöntötték.
2018-06-18 16:35
1956 mártírjai előtt hajtottak fejet
2018-06-18 16:30 - Lispeszentadorján
Magyar és külföldi szakújságírók ismerkednek Murafölde kerékpáros turizmusával, a látnivalókkal és az ízekkel.
2018-06-18 16:21 - Nagyatád
Az UFC Nagykanizsa feljutott az NB III-ba.
2018-06-18 15:24 - Nagykanizsa
Ünnepeltek a kórházi dolgozók.
2018-06-18 15:20 - Nagykanizsa
Győzött tegnap a KVSE, így a harmadik mérkőzés dönt az első osztályról.
2018-06-18 11:17 - Nagykanizsa
Az 1956-os forradalom mártírjai – sokan mások mellett Gulyás Lajos levéli református lelkész – előtt hajtottak fejet..
2018-06-18 11:01 - Nagykanizsa
A kommunista rezsim családok ezreinek a sorsát bélyegezte meg hosszú időre.
2018-06-17 14:40 - Nagykanizsa
A nagykanizsai bevagonírozások áldozataira emlékeztek
2018-06-17 14:36 - Nagyatád
Nagyatádi FC - UFC Nagykanizsa 0:2
műsor
07:10
07:40
Kukkantó
08:10
Híradó
08:25
KVSE - UVSE osztályozó vízilabda-mérkőzés
09:25
09:55
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
10:25
Lapozó
12:00
12:30
Kukkantó
13:00
KVSE - UVSE osztályozó vízilabda-mérkőzés
14:00
14:30
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
18:35
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
19:35
20:05
Lovas magazin
20:30
Híradó
INFORMÁCIÓ
Telefon: +36-93-787050;
Telefax: +36-93-787050
Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Telefonszám: (+36 1 457 7100)
Web: www.nmhh.hu
kanizsatv
partnereink