+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Áldást kaptak és hálát adtak a szerelmesek
2019. február 19. kedd 12:26
Áldást kaptak és hálát adtak a szerelmesek
Vasárnap délelőtt az evangélikus és a református istentiszteleteken, este pedig az Alsótemplomban erősíthették meg kapcsolatukat a párok.
Nagykanizsa

Bár a Házasság hete véget ért, a Szerelmes kalandtúra még egy hónapig várja izgalmas programokkal a vállalkozó kedvűeket Nagykanizsán.

„Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet…” Ady Endre versével köszöntötte a párokat Hella Ferenc a vasárnap délelőtti istentiszteleten. A református lelkipásztor áldást kért a szerelmesekre, a jegyesekre és a házasokra. „Ahol a legerősebb szeretet jelen van, mindig találunk megbocsátani valót. Ahol a legerősebb szeretet jelen van, derűsen viseljük egymás rossz napjait. Ahol a legerősebb szeretet jelen van, az évek ösvényén kézen fogva kísérjük egymást”, idézett Varga Gyöngyi evangélikus lelkész Áldáskönyvéből Hella Ferenc.

Az istentiszteleten ugyanakkor elhangzott: azokról sem szabad elfeledkezni, akik egyedül, magányosan élnek, hiszen nekik is szükségük van támogatásra, megerősítésre a mindennapokban. Ez pedig már a szerelmesek miséje az Alsótemplomban, ahol elhangzott: sok minden kell a boldog emberi kapcsolatokhoz, de a legfontosabbat itt, a templomban lehet megkapni: itt lehet ugyanis találkozni Jézussal, aki maga a szeretet Isten által, fogalmazott Csorba Tamás. – Merünk-e szeretni? És tudunk-e? Képes vagyok-e arra, hogy a szeretetben feláldozzam magam? Ha ezt meg tudom tenni, boldog leszek a kapcsolatomban. Ha nem tudom ezt megtenni: ha csak kapni akarok, kivenni a kapcsolatból, akkor boldogtalanná válok – fogalmazott Csorba Tamás. A szentmise végén a párok együtt, kézen fogva kérték Isten áldását, és erősítették meg kapcsolatukat. Bár a Házasság hete országos rendezvénysorozat vasárnap véget ért, a Szerelmes kalandtúra még egy hónapig várja izgalmas programokkal a vállalkozó kedvűeket Nagykanizsán – a szerelmesek miséje is ennek volt az egyik állomása, amelyen a párok pecsétet szerezhettek a randilevelükbe.

Galéria
további friss hírek
25
máj.
18:25
1
Galambok
A galamboki piactér avatása
24
máj.
18:52
1
Eszteregnye
Eszteregnyei dalostalálkozó
24
máj.
18:25
1
Nagykanizsa
Átadták Nagykanizsa legújabb játszóterét
24
máj.
18:11
2
Szombathely
Kanizsai cukrász alkotása lett az év fagylaltja, a Piemont Királya fantázianevű, mogyorós hűsítőt Wilheim Dávid készítette.
24
máj.
18:08
1
Nagykanizsa
Cseresnyés Péter, a Fidesz választókerületi elnöke elmondta: a vasárnapi voksolás nemzetünkről és gyermekeinkről szól.
24
máj.
18:04
4
Nagykanizsa
A párt elnökségi tagjai tartottak sajtótájékoztatót Nagykanizsán.
Az LMP szerint az EP-választás tétje, hogy Európa zöld lesz, vagy sem – ezt a párt megyei elnökségi tagjai mondták délelőtti sajtótájékoztatójukon. Károlyi Attila és Rikk László..tovább olvasom
24
máj.
18:01
4
Nagykanizsa
A közös listán induló két baloldali párt tegnap délután Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót.
240 ezer forintos európai minimálbért vezetne be az MSZP-Párbeszéd. A közös listán induló két baloldali párt tegnap délután Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót. Az MSZP..tovább olvasom
24
máj.
17:57
4
Nagykanizsa
A Magyar Régészet Napja alkalmából szervezett előadáson az időszak régészeti kutatásait ismerhették meg az érdeklődők.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
20:05
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
20:15
Az ördög szigete, Tasmánia
21:00
21:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2019.05.24

FEJLESZTÉS A GYERMEKEKÉRT – felavatták a Kanizsai Dorottya Kórház játszóterét, a speciális játékelemeket testi vagy szellemi fogyatékkal élő gyerekek is használhatják 

KÜLDÖTTGYŰLÉS ÉS DÍJAZÁS – elismeréseket is átadtak a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara tanácskozásán 

ÉDES SIKER – kanizsai cukrász alkotása lett az év fagylaltja, a Piemont Királya fantázianevű, mogyorós hűsítőt Wilheim Dávid készítette

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu