+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Tollat fosztott a MAMIK
2019. február 15. péntek 17:46
Tollat fosztott a MAMIK
A hagyományőrző dalkör harmadik alkalommal rendezte meg vidám, közösségépítő programját.
Nagykanizsa

Tollat fosztott a MAMIK. A hagyományőrző dalkör harmadik alkalommal rendezte meg vidám, közösségépítő programját. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban megtartott rendezvény egyúttal a Kultúrházak éjjel-nappal országos akció egyik kanizsai állomása is volt.

Messzire szállt a nótaszó, és szálltak volna a tollpihék is, ha a MAMIK-on múlik. Ám a csoport férfi tagjai kártyázás közben azért arra is figyeltek, hogy ne legyen baj. A hagyományőrző dalkör harmadszor elevenítette fel a régi téli esték egyik legnépszerűbb elfoglaltságát. Valaha az eladósorban lévő lányok stafírungjába – dunyhába, paplanba – került a pihéktől megtisztított toll. – Innen, a szomszéd községekből, például Surdról, Sandról kapjuk a tollat rokonoktól. Ezeken a helyeken még tartanak libákat, kacsákat. Összegyűjtik nekünk a tollakat, mi pedig megfosztjuk, és készen adjuk vissza - említette Gál Ferencné, a MAMIK Hagyományőrző Dalkör vezetője.

A tollfosztás még ma is remek közösségépítő program, amellyel a házigazda intézmény a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozatához csatlakozott – több száz másik kulturális központtal egyetemben. – Szeretnénk megmutatni mindannyian, milyen gazdag kulturális élet van az intézményeinkben, s hogy nemcsak az ünnepek alkalmával, hanem a hétköznapok során is kemény munka folyik, ugyanakkor minőségi kultúra várja a hozzánk látogatókat - tette hozzá Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.

A 2019-ben „Mindennap értéket adunk” mottóval fémjelzett rendezvénysorozatot 13 éve indította útjára a Magyar Népművelők Egyesülete, hogy minél többen legyenek részesei a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek.

Galéria
további friss hírek
25
feb.
18:33
1
Nagykanizsa
Közönségtalálkozó: tárgyalások a költségvetésről
25
feb.
17:01
4
Nagykanizsa
A kanizsai és környékbeli futók ismét csatlakoztak a Yours Truly kihíváshoz.
726 kilométert gyűjtött a Yours Truly-n 65 kanizsai és környékbeli futó a Csónakázó-tónál.  A közösségi futás résztvevői kora reggel gyülekeztek a Zöldtábornál, hogy ismét..tovább olvasom
25
feb.
16:54
4
Nagykanizsa
Az országban eddig még kevésbé ismert mozgásformával ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton Nagykanizsán.
Az országban eddig még kevésbé ismert, Amerikában azonban mintegy 40 éve létező mozgásformával ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton Nagykanizsán. Egy jógastúdió a Nia táncot hozta el a városba. A..tovább olvasom
25
feb.
16:42
5
Nagykanizsa
Felszántották a Csónakázó-tó keleti oldalán a földutat, amire csak engedéllyel lehetett behajtani, a horgászok azonban felháborodtak, mert évtizedek óta használták, és most nem egyeztettek velük.
25
feb.
16:39
4
Nagykanizsa
A több évtizedes múltra visszatekintő klub rendezvénye közös vacsorával kezdődött a Mindenki Házában.
Farsangoltak tegnap a Miklósfai Nyugdíjas Klub tagjai. A több évtizedes múltra visszatekintő klub rendezvénye közös vacsorával kezdődött a Mindenki Házában, majd egy tréfás előadás következett. Az egyesület..tovább olvasom
25
feb.
16:00
5
Nagykanizsa
A város költségvetése, a velodrom és az alpolgármesterek kérdése, valamint a fiatalok elvándorlása is szóba került a médiaház rendezvényén.
25
feb.
15:46
4
Nagykanizsa
A Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című gyűjteményen már 11 éve dolgozik Tarnóczky Attila helytörténész.
A Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című gyűjteményen már 11 éve dolgozik Tarnóczky Attila helytörténész. A holmi.nagykar.hu-n utcáról utcára tárul fel a város múltja, de a névmutató..tovább olvasom
25
feb.
15:39
4
Nagykanizsa
Az intézményben immár tíz éve, változó tematikával idézik fel a múlt eseményeit.
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek ma a Rozgonyi-iskolában. Az intézményben immár tíz éve, változó tematikával idézik fel a múlt eseményeit. A hetedik és nyolcadik évfolyamosoknak..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
22:25
Lapozó
híradó 2020.02.25

BESZÁNTOTT ÚT – felszántották a Csónakázó-tó keleti oldalán a földutat, amire csak engedéllyel lehetett behajtani, a horgászok azonban felháborodtak, mert évtizedek óta használták, és most nem egyeztettek velük, a polgármester szerint van némi-nemű igazuk 

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – második alkalommal rendezte meg az eseményt a médiaház, ezúttal is a város élete volt főszerepben 

BŐVÍTETTÉK A SZÓCIKKEKET – frissült a Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című elektronikus gyűjtemény

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu