+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Tavasszal is lesz filmklub
2019. február 7. csütörtök 17:30
Tavasszal is lesz filmklub
Február végétől minden második szerda este lesz előadás.
Nagykanizsa

Folytatódik az art filmklub a kanizsai moziban. Február végétől minden második szerda este lesz előadás. A vetítések előtt ismét Lehota M. János esztéta oszt meg érdekességeket az adott filmmel és annak alkotójával, témájával kapcsolatban. A mostani sorozatba hat produkciót válogattak be a szervezők. A filmklubban ezúttal is lesz lehetőség kedvezményes bérletet váltani.

– A mostani filmklubnak az lesz a különlegessége, hogy nem szerepel benne amerikai film. A hat alkotásból, amit kéthetente szerdánként lehet megnézni, három magyar lesz. Vagyis a kínálat félig magyar filmekből áll, ami azt jelzi, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a hazai produkciók iránt. A program összeállítása előtt mindig csinálunk egy kis közvélemény-kutatást, hogy milyen filmeket néznének meg szívesen a vendégeink, s amiket ők legutóbb ajánlottak, azok szinte mind magyar alkotások voltak. Így látható lesz az Egy nap című film, a Ruben Brandt, a gyűjtő, ami rajta volt a bővített Oscar-esélyesek listáján, de a Rossz versek című filmet is levetítjük a klubban – sorolta Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa ügyvezetője.

Galéria
további friss hírek
16
aug.
20:00
1
Nagykanizsa
Méltó módon emlékezik Nagykanizsa Szent Istvánra
16
aug.
20:00
1
Nagykanizsa
FC Nagykanizsa U13 felkészülési mérkőzés
16
aug.
15:52
1
Nagykanizsa
Foci és medencés sárkányhajózás várja a sportok szerelmeseit a hétvégén.
Foci és medencés sárkányhajózás várja a sportok szerelmeseit a hétvégén. Holnap 11 órától első tétmeccsüket vívják a szezonban a kanizsai női labdarúgók – a..tovább olvasom
16
aug.
14:54
3
Nagykanizsa
A pirotechnikai eszközök azonban hang- és fényhatással járnak, ez pedig sokként érheti a házi kedvenceket.
A pirotechnikai eszközök azonban hang- és fényhatással járnak, ez pedig sokként érheti a házi kedvenceket. A megriadt állatok pedig nemcsak elszökhetnek, hanem félelemből támadhatnak is. A Nemzeti..tovább olvasom
16
aug.
14:43
4
Nagykanizsa
Még két hétig lehet voksolni a legszebb kanizsai kertekre.
Még két hétig lehet voksolni a legszebb kanizsai kertekre. Bár a zsűrizés lezárult, a verseny kanizsai szervezői idén is meghirdették a közönségszavazást a legnagyobb közösségi oldalon. Nagykanizsa már hetedik..tovább olvasom
16
aug.
14:30
6
Nagykanizsa
A szervezők még a tavalyi nagykanizsai Spartan Race-en hirdettek jótékonysági futamot, az abból befolyt összeget pedig a gyermekotthonnak ajánlották fel.
16
aug.
14:25
4
Nagykanizsa
2020 áprilisában ugyanis huszadik alkalommal rendezik meg a tanévzáró estjüket, amire új koreográfiákkal, sok meglepetéssel és egy kiállítással is készülnek a szervezők.
16
aug.
14:18
4
Letenye
A 36. Mura Menti Napok programsorozatának részeként több mint húsz alkotó érkezett a településre, hogy együtt élvezze az alkotás örömét.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
12:30
Kukkantó
13:00
Kalando-zoo
13:30
14:00
Lapozó
18:00
Az államalapító Szent István király emlékére rendezett városi ünnepség
18:45
19:15
19:45
Üzenet
19:50
Székely konyha
20:20
Az államalapító Szent István király emlékére rendezett városi ünnepség
21:05
Lapozó
híradó 2019.08.16

ÚJ BÚTOROK ÉS JÁTÉKOK – a Spartan tavalyi kanizsai jótékonysági futamán befolyt összegből konyha és lakószobák újultak meg a gyerekotthonban  

TENGERRE MAGYAR! – a Teker Egyesület 41 tagja indult reggel kerékpárral az Adriára, az idei cél a szlovéniai Portorož, a bringások most a Giro d’Italia jegyében tekernek 

VÁRJÁK A LÁJKOKAT – már lehet szavazni a legszebb kanizsai konyhakertekre, a tét a közönségdíj

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu