+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Utolsó vetítés
2019. február 1. péntek 14:49
Utolsó vetítés
Elbúcsúztak az alkotók és a nézők is a Majdnem eltoltamtól
Nagykanizsa

Tegnap este utoljára vetítették nagyközönség előtt Lendvai Kristóf kisjátékfilmjét. A vetítés utáni beszélgetésen – amelyen részt vett az egyik főszereplő, Herold Levente is – megtudhatták az érdeklődők, hogy a kanizsai rendezőtehetség már következő filmjén dolgozik. A többször is díjazott – egyebek mellett a 25. Országos Diákfilmszemlén különdíjat nyert – Majdnem eltoltam című kisjátékfilm ugyan fiatalos, humoros formában, de komoly társadalmi és családi problémákat ábrázol. A film több jelenete a fiatal főszereplők számára lelkileg is komoly kihívást jelentett.  - Amikor a másik főszereplő lánnyal a kávézóban ültünk, az egy elég érzelmes jelenet. Az engem, úgymond, igazán megfogott - mondta el Herold Levente színész.

A közönségtalálkozón a film rendezőjét, Lendvai Kristófot is kérdezhették az érdeklődők. A BLG gimnazistája azt is elárulta, hogy az érettségi után tanulmányait filmes irányban szeretné folytatni. - Már készül a következő filmünk, már a gyártás, előkészítés folyamatába lép lassan. Ez mindenképpen izgalmas lesz. Hosszú távon pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemre szeretnék majd menni - fogalmazott Lendvai Kristóf író - rendező. A 26 perces alkotást a helyi közönség a tavalyi kanizsai moziünnepen is megtekinthette. A tervek szerint Lendvai Kristóf új filmjét nyár végén láthatják az érdeklődők. A fiatal rendező következő mozija egy csaknem 40 perces alkotás lesz, és a felnőtté válás témáját dolgozza fel.

Galéria
további friss hírek
18
ápr.
20:00
1
Nagykanizsa
Nyert a Ziccer NB II-es női labdarúgó együttese
18
ápr.
17:30
1
Nagykanizsa
Indul a fejlesztési hullám
18
ápr.
17:02
4
Nagykanizsa
Átadták az Ady Endre utca felújított és sétálóutcává alakított szakaszát.
Indulhat a korzózás – átadták az Ady Endre utca felújított és sétálóutcává alakított szakaszát. A csaknem 291 millió forintos beruházás az elmúlt évek fejlesztéseihez..tovább olvasom
18
ápr.
16:56
4
Nagykanizsa
Fenyő Miklós, Lotfi Begi és az NB Zenekar is fellép a Város napján.
Fenyő Miklós, Lotfi Begi és az NB Zenekar is fellép a Város napján. A negyedszázados fesztivál idén is háromnapos lesz, az érdeklődőket vásári forgatag, mintegy tucatnyi borház és rengeteg fellépő várja..tovább olvasom
18
ápr.
16:48
4
Nagykanizsa
Idén is csatlakozik a melanóma megelőzését szolgáló kampányhoz a Kanizsai Dorottya Kórház.
Idén is csatlakozik a melanóma megelőzését szolgáló kampányhoz a Kanizsai Dorottya Kórház. Májusban bárki ingyenes anyajegyszűrésen vehet részt – ezt különösen azoknak ajánlják, akiknek..tovább olvasom
18
ápr.
16:42
4
Nagykanizsa
Felavatták a közelmúltban mintegy 120 millió forintból felújított Kossuth téri-tagóvodát.
Felavatták a közelmúltban mintegy 120 millió forintból felújított Kossuth téri-tagóvodát. A beruházás nemcsak az 1980-ban átadott épület megszépülését, hanem az intézmény..tovább olvasom
18
ápr.
16:41
1
Nagykanizsa
A húsvét sem múlik el sport nélkül Nagykanizsán.
A húsvét sem múlik el sport nélkül Nagykanizsán. A futball szerelmeseinek az ünnepi hétvége is tartogat programokat, hiszen az NB III-ban szereplő labdarúgócsapat az Olajbányász-stadionban fogadja a THSE-Szabadkikötő..tovább olvasom
18
ápr.
16:39
4
Nagykanizsa
Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője tegnap Zalát járta, hogy a párt helyi tagjaival aláírásokat gyűjtsön.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
19:00
Alpok Adria Kupa döntő
20:25
Kanizsa TV Filmklub: Magányos lovas balladája
21:45
22:35
Lapozó
híradó 2019.04.18

A KÖZÖSSÉGET SZOLGÁLJA – átadták a sétálóutcát és a Zrínyi utca felújított szakaszát, a város pedig új köztéri alkotással is gazdagodott 

AVATÁS – mintegy 120 millió forintból újult meg a Kossuth téri-tagóvoda, az épület nemcsak megszépült, hanem költséghatékony is lett 

BIRTOKBA VETTÉK – felavatták a zalakarosi fürdő felújított gyógymedencéjét és a környezetében létrehozott gyógykertet

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu